Rita életében még soha nem járt ilyen elhagyatott helyen, de még nem is hallott a létezéséről. Azt, hogy egyszer majd ez a hely lesz szerelmi légyottjainak a helyszíne évekkel ezelőtt el sem tudta volna képzelni. Az utóbbi időben azonban már úgy járt oda, mintha haza menne. Annyira elfeledett hely volt, hogy még a vadak is elkerülték. Csak néhány kisebb erdőlakó állat járt erre, és néhanap egy sikló is megmutatta magát a fűben. Benőtt bozótosok, öreg megfáradt fák között kanyargott a többéves avarral borított ösvény, amely a hegy tetején lévő kilátóhoz vezetett. Régebben felkapott kirándulóhely lehetett, de mióta elhanyagolták a kilátóhoz vezető út rendben tartását a túrázók leszoktak róla, hogy erre kóboroljanak.
Hórihorgas magassága ellenére Rita szemrevaló nő volt még ma is. Hiába múltak el ifjú évei, még így, negyvenes évei közepén is megakadt rajta a férfiszem. Gesztenyebarna színű szemeiben volt valami különleges csillogás és báj. Olyan kacéran tudott nézni, kiváltképpen az erősebb nemre, mintha azonnal ki akarna kezdeni az illetővel. Tekintetéhez párosult igen heves beszédkészsége is. Csacsogása a hallgatója számára mégsem volt terhes, hanem inkább szórakoztató. Minden szem rászegeződött, amikor örömódákat zengett befogadott cicáiról, akiknek száma egyre csak szaporodott. Ilyenkor kivirult az arca, látszott rajta, hogy imádta a házi kedvenceit. Minden pénzét rájuk költötte, már-már elkényeztette őket. Saját magára alig maradt valamicske forintja. Amikor hazaért a munkából futottak elé a cicái és örömükben a lábához dörgölőztek, ekkor ő lehajolt hozzájuk és amennyit csak tudott a karjaiba zárt.
Rita, amikor eladósorba került a szülei nyomására érdekből kötött házasságot. Meg is látszott a kapcsolatán. Akibe szerelmes volt, ahhoz nem mehetett hozzá, mert ugyanolyan szegény családból származott, mint ő. Szülei egy módosabb legényt szemeltek ki neki és rábeszélték, hogy őt válassza. Nem szívesen beszélt a magánéletéről. Ha néha megtette arca elkomorult. Kevéske szarkalábai ilyenkor mélyebbnek látszottak a szemei körül.
Két évtizede volt már boldogtalan, amikor végre egy kora tavaszi napon rámosolygott a boldogság kék madara. Legalábbis ő annak látta. Később aztán rájött, hogy csalóka volt az a kék madár, aki egy jóval idősebb férfikollégája képében repült be az életébe és úgy gondolta, hogy bepróbálkozik nála. Aki szeretethiányban szenved annak nem szükséges sokáig udvarolni, hogy elkápráztassák. Néhány kedves szó, dicséret elegendő volt ahhoz, hogy viszonyuk alakuljon ki. Annyira ki volt éhezve a szeretetre, amit még sohasem kapott meg egy férfitől sem, hogy pár nap alatt könnyedén elcsavarta a fejét Pali. Ő ugyan nős ember volt, ennek ellenére mégis elég csélcsap életet élt. Még arra sem volt képes, hogy szobát béreljen azokra az alkalmakra, amikor találkát beszélt meg a nővel. Egy romos, régóta elhagyatott kilátóhoz vitte pásztorórákra és Ritának ez ellen nem volt kifogása. Néhány apró ajándékkal és elejtett kedves bókkal magához édesgette a nőt. Cicuskámnak becézte őt, ami illet is a rá, mert olyan bújós és bájos volt, mint egy édes kis macska. Rita bármit megtett volna érte, hogy végre szeresse őt is valaki, úgy igazán, ahogy egy férfi szerethet egy nőt. Ezeken a röpke légyottokon igazi boldog nőnek érezte magát. Néhány órára elfeledte, hogy otthon csak házvezetőnő, szakács és nagyon ritkán ágyasa volt a férjének, akinek az alkohol mámora többet ért a családjánál.
Évekig tartott ez a laza kapcsolat Palival. A férfi aztán ráunt barátnőjére, amit nyíltan nem adott a tudtára. Ritkultak, majd elmaradtak a titkos találkák az erdei ösvény végén lévő kilátóban. Rita iszonyatosan szenvedett a férfi hiányától. Éjszakákat sírt át cicái társaságában. Önmagát okolta a viszony abbamaradása miatt. Fel sem merült a gondolataiban, hogy a férfi csak kihasználta és saját vágyainak kielégítésére használta. Depresszióssá vált és már az öngyilkosság gondolatával is kacérkodott, amikor véletlenül rámosolygott a szerencse.
Rita nem sokat tudott a rokonságáról, szülei hamar elhaltak, nem tartották a kapcsolatot igazán senkivel. Gyermekkorában ugyan nagymamájától hallott az egyik nagybátyjáról, aki az ötvenes évek közepén kivándorolt Amerikába, de sok szó nem esett róla az évek során. Aztán egy szép napon levelet hozott a postás. A Vöröskereszt nemzetközi keresőszolgálata volt a feladó, akik adategyeztetésre kérték fel a nőt. Arra voltak kíváncsiak, hogy a rokonságában lehet-e néhai felmenői között bizonyos Mr. Kiss János nevezetű férfi, akinek közölték az adatait. Kiderült, hogy ő az a kivándorolt nagybácsi, aki a közelmúltban 90 éves korában elhalálozott. Mivel a bácsinak nem volt más egyenesági leszármazottja, ezért rá hagyta az összes vagyonát.
Először Rita azt gondolta, hogy ez csak valami vicc lehet. Ám, amikor az ügyvéd felolvasta előtte a végrendeletet, akkor tudatosult benne, hogy csoda történt és valóban gazdag ember lett. Ekkor megrázta magát és fogadalmat tett önmagának, hogy igenis talpra áll és ezentúl csak a cicáinak fog élni. Férjével lezárta a kapcsolatát, maga mögött hagyta egykori életét és cicamenhelyet alapított egy távoli városban, ahol új életet kezdett. Örökségéből adományozott az elesett szegény embereknek is, jelentős összeggel támogatta őket. Élettel és boldogsággal telt meg az élete és végre úgy érezte szerető otthonra talált. Mert az otthon ott van, ahol szeretik az embert. A cicái pedig mindennél jobban szerették Ritát és ő is őket.