Hazafelé tartottam. Három óra körül járt az idő. A Blaha Lujza téren szálltam fel a hetes buszra. Csúcsforgalomban úgy tele van emberekkel, hogy a percenként érkező, kettős megálló ellenére alig lehet feljutni a járműre, levegőhöz jutni meg egyenesen kihívás. Azon a hétfő délutánon nem volt tömeg a Corvin előtt. Alig néhányan álldogáltak a megállóban, s amikor megérkezett a busz, könnyű szerrel felszálltam rá. Kényelmesen elhelyezkedtem az álló részen, nem szeretek leülni. Női hangra lettem figyelmes, a hátam mögötti négyes ülésről jött. Hangos, határozott hang volt, lehetetlen volt nem oda figyelni rá. És amit mondott. Ahogyan mondta. Egészen felkeltette a kíváncsiságom. Futó pillantást vetettem a beszélőre a vállam fölött, úgy hallgattam a leckét. Két lány ült egymással szemben a busz hátsó fertályában.
– Képzeld el! Nem ment iskolába. – mondta némi türelmetlen éllel a hangjában a festett, fekete hajú, műszempillás lány, ajka és körme vörösen izzott a busz szürkeségében. Kezében mobiltelefon, azt nyomogatta, miközben beszélt. És hogy nyomatékot adjon megbotránkozásának, egy pillanatra felnézett az apró kütyüből és széles karmozdulatokkal gesztikulált.
– Az meg hogy lehet? – kérdezte értetlenkedve a másik, fiatalabb lehetett néhány évvel a fekete hajúnál. Hosszú műkörmein strasszok csillogtak, ezüst színű magas talpú, divatos tornacipős lábát idegesen lóbálta ide-oda.
– Úgy, hogy nem ment be az osztályba a múlt héten. Az osztályfőnökétől figyelmeztetést kapott.
– És észhez tért?
A másik hallgatott, elfordította a fejét, nézte a Rákóczi út építészeti remekeit, az elsuhanó bérpaloták gazdagon díszített homlokzatait, aztán visszatért a társalgáshoz, és valamivel halkabban folytatta.
– Dehogy. Az anyjának kellett bemennie és egyezkedni a tanárral, adjon még egy esélyt neki.
– Pedig még csak tizenhárom éves.
– Ezt mondtam neki én is. Ne velünk lógjon, menjen iskolába! Nézzen rám, vegyen példát rólam! Ezt is megmondtam neki. Kijártam az iskolát, ahogy kellett! Ma már tanulás nélkül sehova sem jut az ember. Ha valamit el akar érni, jó állást kapni, pénzt keresni, iskolába kell járni. Ha húsztól több igazolatlan órája van, felfüggesztik. Majdnem így jártam én is. Borzasztó nehéz volt bemenni. Fel kellett kelnem korán, hogy beérjek időben. Így is lekéstem általában az első órát, de a tanár értékelte a szándékomat. De megtettem, összeszedve minden erőmet. Arra gondoltam, még egy hónapig kell járnom iskolába, aztán befejezem. Utána soha többet nem kell arra mennem. És nézd meg, hová eljutottam! Tizenhét éves vagyok. Elvégeztem az iskolát, most dolgozok. Ezt olyan nehéz megcsinálnia?
– Igazad van teljesen. – bólogatott egyetértően a másik.
A busz ekkor zöttyent egyet és megállt. Sokan leszálltak, még többen felszálltak. Egy idősebb nő, hatalmas bevásárló szatyrot húzva maga után leült melléjük a négyes ülésbe. Vele szemközt egy fiatal gimnazista fiú zuttyant a lányok mellé, fülhallgatóval a fején. Ezzel abba maradt a társalgás.
