A kis Marika
Cserehát szívében járunk, úgynevezett zsáktelepülésen: Irotán. Itt véget ér az út, átmenő forgalom nincs.
1960. május 9-ét írunk. A falu fekete olajpadlós iskolájában nagy szeretettel hinti el a tudás magvait Ida tanító néni. Szigorú, de mindenki felé nagy segítőkészség jellemzi. Töretlen erővel, erős hittel gyakorolja hivatását. Dolgozik, dolgozik rendületlenül, pedig szíve alatt egy új jövevényt hordoz. A délelőtti tanításnak vége, s bizony már kopogtat is szíve alatt a kis emberke.
– Hé, szeretnék már megszületni.
Siet a kis jövevény. Az anyukának arra sincs ideje – mire beér a Szülőotthonba – hogy utcai ruháját levegye, érkezik a baba.
– „Jány”! – kiáltanak fel körülötte.
Tudni kell, hogy előtte két fiúnak adott életet.
– „Jány”, hogy fogják hívni?
– Marika.
Hát, ekkor indul el a kis Marika élete, története. Kinyílik számára az Élet kapuja, a világ ablaka. Szülei értelmiségiek mindketten, de a falusi élettel szeretettel összefonódnak. Együtt örülnek, együtt sírnak a kis község szorgalmas embereivel. Nehéz sorsú parasztok kora reggeltől késő estig dolgoznak a földeken. A házak nagy része még földes, rendszeresen kell tapasztani, mázolni. A faluban még nincs vízvezeték, az udvaron álló kútból kell húzni a vizet. A sparhelt tetején melegszik egy nagy fazékban a víz, mosakodáshoz és mosogatáshoz. A villanyt is csak ebben az évben kötötték be, de gyakran van áramszünet. A kis Marika még sokszor petróleumlámpa mellé ülve rajzolgat. A szülők sokat dolgoznak, mindenben segítenek a falu népének. Betegség idején gyógyszert és tanácsokat adnak. Sebeket bekötnek, hisz orvos csak 20 km-re van.
1966-ban kitárul Marikának az iskola kapuja. Anyukája irányításával elkalandozik Betűországba, Számországba. Mártogatós tollal büszkén kanyarítja nevét: Marika. Tanulás után szívesen tölti idejét a közelben lakó gyerekekkel.
– Gyere ki játszani Marika! – szól a szomszéd kisleány.
– Játsszunk boltocskást! – adja az ötletet Éva.
– Jó, én leszek a boltos, te pedig a vevő – mondja Marika.
Téglapor a piros paprika, finom homok a liszt, apró formás kavics a kenyér. Fizetési eszköz az orgonabokor csodás zöld levele. Amikor megunja a boltocskázást a két kisleány, máris újabb ötlettel áll elő Évike.
– Gyere, szedjünk papsajtot!
– Óh, hát ez nagyon finom! – mondja Marika.
– Nézd, mit tudok – szól Éva.
Markában tart sok-sok papsajtot, feldobja, és ezt mondja: Ennyi tetű volt a fejembe’. Újra feldobja: Ennyit anyám kiszedett, és újra feldobja a maradt szemeket: Ennyi maradt benne.
Marika nagyot kacag, még sohasem hallotta ezt a mondókát.
Hirtelen nagy kiáltást hallanak:
– Megjött a drótostót, minden lyukas fazekat „befód”.
Bizony nem szokás itt a faluban semmit sem kidobni. Amit meg lehet még menteni, hát megjavítják, megjavítatják.
– Bújjunk el, elvisz a drótostót! – szól Éva.
Marika nem igazán tudja ki is ez a magára mindenféle dolgot aggató kalapos ember, de azért sietve elbújik ő is. Sajnos a gyerekeket a drótostóttal ijesztgetik, ha rosszak, elviszi őket. A ház mögött most építenek épp egy disznóólat.
– Rendezzük be szobának! – mondja lelkesen Marika.
Előkerül néhány tégla.
– Ez jó lesz ülőkének, asztalnak.
– Tegyünk rá friss virágot az árokpartról!
A szülők mosolyogva vesznek tudomást arról, hogy a röfögő jószágnak szánt helyből egy kis barátságos szoba lett.
A falu csodás élményekkel gazdagítja az itt lakókat minden évszakban. Amikor megszólal a tavasz orgonája, nyílni kezdenek a színes virágok a kiskertekben. Anyukája mindegyiknek elmondja a nevét, így Marika sok-sok virágot megismer.
Közeledik a nagy ünnep: Húsvét. Előtte csütörtökön a falu gyerekei összegyűlnek.
– Gyere Marika, hozz egy üres konzerves dobozt!
Beletesznek apró kavicsokat, azzal zörgetnek az ablakok alatt. Van, aki tehén-kolomppal, van, aki ostorral kelt zajt. Mi ez? Jézus megostorozására emlékeztet ez a szokás. Nagypénteken mindenki fekete ruhában igyekszik a templomba. Tv-t nem lehet ám bekapcsolni. Hangoskodás nincs, Jézus halálára emlékezik a falu apraja-nagyja. Húsvét vasárnap pedig kosarakkal sietnek a templomba, hogy megszenteltessék a húsvéti eledeleket. Húsvét hétfőn a fiúk locsolkodni járnak. Szappanos vízzel, van, aki vízben áztatott ibolyaszirmokkal locsol. A felnőtt férfiak szintén járnak locsolkodni. Vödörrel, szódás szifonnal indulnak. Húsvét keddjén a kisleányok ridiküllel a vállukon mennek, hogy a fiúkat megöntözzék.
A tündöklő nap aranyát szórja boldogan a kis falura. Lassan megérkezik a nyár.
– Gyere Marika, menjünk szamócázni!
Hamar egy tejes kandlit felfog a kislány, és már indulnak is az erdő azon részére, ahol kivágták a fát, ún. irtásra. Csodás piros szamócák hosszú szárral várják a lányokat.
– Én már annyit ettem, hogy nem fér belém már egy szem sem – szólt a legfiatalabb lányka.
Mindegyik teleszedi az edényét, otthon szamóca szörpöt, dzsemet készít belőle anyukájuk. Jól esik az erdei barangolás után kicsit pihenni. Egyszer csak csengőszót hallanak.
– Itt a fagyis, itt a fagyis!
Háromkerekű járgányon érkezik a bácsi, aki kétféle fagyit kínál.
– Nekem nincs semmi zsebpénzem – pityergi el magát egyik barátnő.
– Nem baj lelkem! Tojást tudsz hozni? – mondja a fagylaltárus.
Annácska bebújt otthon gyorsan a tyúkólba, hozott két még meleg, frissen tojt tojást.
– Tessék bácsi!
– No, kedves ezért kapsz két gombóc fagyit.
– Jaj de jó, jaj de jó!
Egyre erősebb a júliusi napsugár. A Pásztor-réten már érik a fekete szeder, tele-tele vitaminnal. Nem könnyű ám szedni, mert a bokor nagyon szúr. Marika a szüleivel többször is elmegy, hogy finom szedret szedjen.
– Anyu, mi lesz ebből?
– Berakjuk befőttnek üvegekbe, így télen is ehetsz majd belőle.
– Jaj, de jó, télen szeder!
A nyár az üdülés ideje. Nem könnyű utazásokra menni, hiszen túl költséges.
– Holnap elmegyünk a Rakacai-tóhoz- szól édesapa.
– Az jó lesz!
Indulnak az útra. Repülőn, vonattal, busszal, kerékpárral? Ah, dehogy! Gyalog! Rekkenő a hőség. Izzad a család apraja, nagyja.
– Marika, add csak ide azt az újságot!
Apa csákót hajtogat mindenki fejére a napszúrás ellen.
– Milyen egyformák vagyunk! – lelkendezik Marika.
A hosszú gyaloglás után örömmel csobbannak a tó vizében. Gyorsan szalad az idő.
– Ideje hazaindulni!
A nyár nemcsak a pihenésből áll falun. A munkából kiveszi részét a gyerek, a felnőtt is. Pocakos szilvák landolnak a földön.
– No, lányom, ha összeszedsz egy kosárral a hullott szilvából, akkor kapsz 50 fillért. (Akkoriban 40 fillér volt egy kifli, ugyancsak 40 fillér egy Gránit kocka nugát csoki)
– Hurrá, lesz zsebpénzem! – lelkendezik Marika.
Őszi szél lebben a tarka fák között. Ősz zenéje muzsikál. Az erdő nemcsak tavasszal, nyáron, de ősszel is tartogat kincseket. Lehet gombázni. Finom tinóru és potypinka gombát szed a család, amiből estére csodás vacsora készül.
Lassan, lassan megjönnek a fagyok. Deres lesz a határ. A tél sok-sok tűfogával marcangolja a földet. Fehérbe öltözik a falu. A házak kéményei füstöt lehelnek a ködbe. Zúzmara ül az ágakra. Decemberben a falu megünnepli Szent Miklós ünnepét. Igaz, iskolákban ezt csak Télapónak mondhatták akkoriban. Hosszú szakállas öreg Télapó hoz sok csomagot. Aztán lassan kivirágzik a szívekben a Karácsony békéje. Meghitt, gyertyafényes éjszaka! Estefelé kántálnak a fiatalok. Másnap Betlehemesek járják a falut, együtt örvendeznek a ház népével Jézus születésének.
Látod, minden évszak milyen csodás ebben a kis faluban! Itt ahol szeretet patakban fürdenek a szívek, a lelkek.
Most már elárulom, hogy ki is ez a Marika, hát ÉN!
Akarva akaratlanul feltörnek az emlékek. Gyakran szedegetem emlékeim szétszórt gyöngyeit. Homályos ködfátyolon keresztül múltidéző percek peregnek. Ahogy múlnak az évek fölöttem, egyre több gyermekkori emlék jön elő. Szüleim a nehézségek ellenére csodás gyermekkorral ajándékoztak meg. Ezek a régi játékok, események a 60-as évekből, rávilágítanak arra, hogy drága játékok, márkás eszközök nélkül is boldogan felnőhet egy gyermek. Mindnyájan végigjárunk egy számunkra kijelölt úton. Milyen ez az út? Amilyenné varázsoljuk. Szüleim élete ráébresztett arra, hogy az életet nem ELTÖLTENI kell, hanem MEGTÖLTENI értékekkel, kincsekkel. Az idő árnyékai mögött hallom régen látott emberek hangjait. Az emlékek összekötnek gyermekkori falummal, családommal. Nemcsak a múltról szólnak, de nagyban meghatározzák a jövőt is. Az életünk egy nagy bőrönd, amibe igyekezzünk mindnyájan szép képeket rakosgatni a végső nagy utazás előtt!