Ja! Változnak az idők
1950 évek végén, a város szívében többlakásos bérház, vagyis szociális lakás kapott helyet. A fizetnivaló mindenki számára elfogadható volt. Az udvar szélén egy sokat látott hatalmas diófa állt, a lakók délutánonként összejöttek, beszélgettek és megpihentek a lombja alatt. Szerintük kivételes és megbízhatónak tartott polgárokat költöztettek ide. Hogy miért mondom, hogy ide költöztették őket, mert mindenkinek meg volt a története ahhoz, hogy ebben bérházban élhették tovább az életüket.
Nézzük csak.
Az Öreg, akit mindenki csak annak nevezett, ő volt háztömb legöregebb lakója. Régóta albérletben élt itt, és tudta, hogy ez a sarokház, egy gazdag úré volt, aki szemben lévő csarnokban árulta a portékáját. Amikor a tulajdonost falura zavarták, örülhetett, hogy nem a közelben lévő börtön várta.
–Élj, meg, ahogyan tudsz! Ott túrhatod a földet, és áshatod a kertedet !- kiabálta rá a katona.
Kegyelmet kapott, mert saját maga választhatta meg, hogy hova száműződjön. Talán nem volt hatóságnak tudomása arról, hogy a testvére kis falusi portáján gazdálkodhat, mert akkor az ország másik felére száműzték volna. Egy zsákkal hátán ment el. Hogy abban milyen motyója volt, azt csak ő tudta, és a Jóisten. Csendben meghúzta magát, dolgozott, és amit tudott helyben értékesített, mert minden időben volt, aki a betegsége miatt, nem tudta megtermelni az asztalra valóját.
A csarnok az nem szűnt meg, csak mindig más lett a gazdája, és minden változáskor, más és más portéka került a pultra. Azt is megélték, hogy csak a pult alól lehetett árut kapni, persze nem nekik, hanem a tehetős embereknek.
Etelka. Ő neki a házában szatócsbolt volt, azt államosították. Tartott ő ott mindent, az alapvető élelmiszereken, a tisztítószereken kívül, pl. ami, a ruhakészítéshez, a szövéshez, és a kézimunkához kellett. Csak annyit vihetett magával, ami elfért a bőröndjében. Kegyelemből ebbe bérházba költöztették, mert:
–Maga egy jó lélek- mondta a rend őre, aki elkísérte.
Sári néni a fiával kapott itt helyet, mert neki a kocsmáját vették el. A fia, pedig bánatában éjszakai bagó lett, nappal alud, éjjel meg mindig nótaszóval tért haza. Elverte az anyja maradék jövedelmét, meg a sajátját is, mert neki csak immel- ámmal akadt munkája.
Bódi. A lábát maga után húzta, állítása szerint így született, de az lehet, hogy jól elagyabugyálták, amikor részegen feküdt a földön. Azt is suttogták, hogy a rendőrök akartak belőle kiszedni valamit arról, ami 56- ban az utcán történt. Bevallása szerint, ő nem adott meg neveket. Hogy mi volt az igazság? Azt csak ő maga tudhatta. Egy biztos, hogy az volt a szava járása:
Ja! Változnak az idők.
Egyedül Emerencia volt, akit egészen más körülmények miatt tettek be a bérházba. A férje jóvoltából kerültek ide. Fiatal volt, a szoknyája mellett két gyerekkel érkezett, az ölében a harmadik, és a hasában már ott szunnyad a következő. A férje a városi nagyüzembe volt kisebb vezető beosztással bíró ember, aki értett a távírdához. Az-az, aki ismerte a morze jeleit. Két szoba, konyha, fürdő, kamara, WC. Kivételes nagyságú, mert a többi 26- 32 m2 lakás volt. A bérházat kőfal vette körül, belátni nem lehet, de a kapuja a lakók ismerőseinek és a rokonainak mindig nyitva állt. Az Öregen kívül másokhoz be is jártak.
30 évig, egyforma szürke napok váltották egymást, csak Emerenciánál volt más és más. Mire észbekapott a tisztelt társaság, már egy tucat gyerek rikoltozott az és futballozott az udvarban vagy a csarnoknál. Mindenkinek jutott egy kis zsíros, vagy lekváros kenyér. Emerencia férjére azt mondták, hogy jól keres, no meg volt egy másik dolog, amiről mindenki hallgatott. Tiborchoz sok ember járt. Ki tudja kik voltak, és mi dolguk volt, a lakók csak látásból ismerték őket. A lényeg az volt, hogy ebben az udvarban pezsgett az élet. Sári néni nézte a néha rongyos ruhás fiukat, akik rúgták a labdát.
– Csak az ablakomat el ne találjátok, mert drága az üvegezés!
Bódi néha utánuk dobta a botját.
–A fenne látott ilyet, ti soha sem tudtok megnyugodni!
A fiúk közül, volt, aki ilyenkor bicegősre is vette a járását, amin nevetni kezdtek. Bódi, amikor megelégelte a dolgot, bement a házba.
Etelka rájuk kiabált:
– Holnap hozd ide a gúnyádat, ha anyád nem tudja, majd én megfoltozom! Nem is szűkölködött a munkába, mert még hazulról is hoztak neki javítani valót. Fizetés? Szeretet volt és egy mondat.
– A legközelebb jobban vigyázz, mert el fog fogyni a cérnám!
Az Öreg, a háborús veterán a mérkőzések közben bekiabált.
– Üsd, vág, nem anyád! Jobbról támadás! Vigyázz a fejedre, mert eltalálhatja egy gránát!
Az pedig nem volt más, mit a szurkolók számáról, a homokgolyó, amit ha jól meggyúrtak, igen csak fájdalmasan landolt a kiszemelt áldozaton.
Emerencia pedig mindig kivitte a kenyeret, a szörpöt és a vizet. Hol az egyik csapat győzedelmeskedett, hol pedig a másik.
Ilyenkor Bódi jegyezte meg: Ja! Változnak az idők.
2020 -ban tényleg hatalmas változás következett be. Mindenki megkapta az új bérlakásnak címét, pár hét múlva költözni kellett.
Sári fia boldog volt, mer ott is lesz a közelében kocsma. Bódi szomorúan nézett a jövő felé, mert nem földszinti lakást kapott.
– Ki volt az – az agyment, aki nem figyelt rám!- panaszkodott az összegyűlt társaságnak.
Etelka számot vetett, hogy mit is vihet vele a 25 m2 es lakásba. Csomagolt és válogatott.
Az Öreg csak némán várt, nem szólt semmi.
Emerencia már csak egyetlen gyerekkel élt együtt. Amikor a férje, az Isten nyugosztalja, hirtelen távozott az élők sorából, akkor őket továbbra is meghagyták a lakásban. Most özvegyen neki a földszinten rendeltek el egy 45 m2 es lakást, kettőjüknek elég is lesz, csak annyit visznek magukkal, ami ott elfér. Az egyik fia magához vette az apja rádiós örökségét, a másik is válogatni kezdett. A lányai könyveket és az iratokat mentették meg.
Megint változtak az idők, hogy kire mi vár, az nagy titok volt. Négy nap múlva az Öreg a délutáni összejövetelen nem jelent meg.
– Látta valaki? –kérdezték egymástól.
– Nem.
–Meg kellene nézni.
–Az ajtaja zárva- tett hozzá Sári néni.
–Hé, te gyerek!- kiabált a labdázókhoz Etelka néni. – Less be, a kisablak mindig nyitva, be is férsz rajta.
–Az betörésnek számít – magyarázta a gyerek.
– A fejed búbját, most életmentésről van szó!- mutogatott a botjával Bódi.
A gyereket felsegítették az ablakpárkányra, becsusszant az ablakon. Mocorgást hallottak, aztán csend lett.
– Mi van, szólj már valamit!- kiabált rá Bódi.
A gyerek, mint a meszelt fal, fehéren mászott ki az ablakon.
–Azt hiszem meghalt.
– Hiszed vagy tudod!- kiabált rá Bódi.
–Úgy láttam- monda fiú, és elszaladt.
–No, ennek is bottal üthetjük a nyomát- jegyezte meg Etelka.
–Hívom a rendőrséget- szólalt meg Emerencia, mert az ő lakásukban volt telefon.
Hamarosan szirénázva meg is érkezett a rendőrség, feltörték az ajtót. Az Öreg, az ágya mellett feküdt. Tényleg meghalt.
–A bánat- jegyezték meg-, az Öreget a bánat vitte el, mert itt megszűnt számára az élet.
A rendőrök pár kérdést tettek fel, hogy mikor és ki látta az Öreget. Idegenkezűségnek nyoma nem volt. Amikor kiüresítették a lakását, a hatóság emberei találtak egy dobozt, benne levelekkel, Sári néninek, Etelkának, Bódinak és Emerenciának címezve. No, meg egy végrendelet, ami egy közjegyző hitelesített. Az Öreg tényleg háborús veterán volt, amit kapott, azt a kevéske pénz a takarékba rakta, és a temetése után a megmaradt összeget elosztotta lakók között. Három nap múlva, meg volt a temetés. Csak a ház lakói kísérték el az utolsó útján. Mindenki sírt, főleg Bódi, mert ő sokszor kigúnyolta, nem hitte el, hogy” az Öreg megjárta a poklot”.
Lassan készülődni kellett. Etelka kiült a diófa alá egy kis kosárral.
–Vigyetek, amit akartok, cérnák, tűk, horgolni, kötni lehet az új házban is.
–Foltozni?- kérdezett rá Sári.
– Azt meghagyom magamnak, mert ott is lesznek szakadt ruhák.
– A fiatalok már konfekciós ruhákban járnak—nevetett Emerencia.
– Soha sem lehet semmit tudni.
–Igaz. Lehet, hogy ebben nem változtak az idők- vigyorogta el magát Sári néni fia.
Emerencia hosszasan nézte a kosarat.
–Hiányozni fog- sírta el magát.
– Maga is- mosolygott Etelka néni.
Bódi szomorúan jegyezte meg:
– Nekem is hiányzik az Öreg pipafüstje. Keserű volt, de az Isten nyugosztalja, még is jó volt, együtt beleszippantani a levegőbe.
Emerencia Bódihoz fordult.
– Megkérhetnénk a hatóságot, hogy cseréljünk lakást. Én felmegyek a másodikra, maga meg az én helyemre költözik be.
–Jónak jó lenne, de van egy is bökkenő. Az enyém kisebb, mint a magáé, mert magának ott van a fia.
–Tényleg, ez az eszembe sem jutott. Tudja mit, hátha neki külön is járna egy kiutalás.
– Nem hiszem.
–S ha azt mondjuk, hogy nősülni fog?
–Csak nem igaz!- csapta össze a kezét Etelka,- akkor én megjavítom az érettségi öltönyét.
– Az már nem megy rá, de hátha egy kis kegyes hazugsággal segíteni tudunk Bódin.
–Hagyja- legyintett Bódi -, ezeknél sem kell kihúzni a gyufát.
–Ez igaz- szólalt meg Sári néni.
Végül abba maradtak, hogy mindenki körbenéz, és keres olyan dolgot, amit emlékül adhat a másiknak. Másnap megtörtént a csere-bere. Egy újabb csomag került a költözendő tárgyak közé.
A teherautó lassan gördült be az udvarba. Elsőnek Sári nénit és fiát lakoltatták át, aztán Bódi következett. Etelka néni szomorúan ült Emerenciával a diófa alatt.
– Tudja, ma mi is elmegyünk, holnap pedig, ki fogják vágni a diófát, gépeket hoznak, mindent ledöntenek és…
–Miből gondolja?
–Olvastam, a városrendezési tervet. Látja a csarnok környéke a szemünk előtt változott meg, most ezen a sarokházon van a sor.
–Kár érte- szomorodott el Emerencia.
–Mindenért kár, ami jó volt, de tudja, ahogy Bódi mondaná:Ja! Változnak az idők – és összenevettek.
Ma már egy hatalmas többlakásos ház áll a régi bérház helyén. Igaza lett Etelkának, se diófa sem a régi udvar nem kellett. Minden csak az emlékükben maradt meg. Az új bérház az egészen más. Bódi nem tud lejárni. Etelka nénin csak nevetnek, amikor felajánlja, hogy stoppol vagy ruhát javítana. Sári néni fia, halálra itta magát, az anyja pedig éjjel nappal siratja. Emerencia fia máig sem nősült meg, együtt vannak az anyjával.
Ma is akadnak, akik az államra szorulnak, de őket nem kényszerítették, ők többnyire maguk tehetnek arról , hogy bérlakásban élnek. Egy turpisság azonban van dologban, a gyerekek drága telefonnal a kezükben ülnek a parkban. A foci? Azt a TV közvetíti.
Autók megszámlálhatatlan mennyiségben robognak el a szeműk előtt. Hajnalban még lehet madárcsicsergést hallani. Este, ha kiülnek a ház elé a padra, és felnéznek az égre, egyre csak bámulják a csillagokat és a Tejutat, mert ott fent, valamiért nem változik semmi, csak idelent, ahol az emberek élnek.
Bódi szerint: Ja! Változnak az idők.
Tényleg változnak , de kérdem, hogy merre felé, és kinek jelent jobbat, mint amiben eddig élt?