Bori meglátta a saját nevét a vibráló képernyőn. Először csak a már annyiszor látott Bori szóra lett figyelmes, mert a saját nevére általában felkapja az ember a fejét, akár hallja, akár látja. Erre szoktatják gyermekeiket az anyák az első pillanattól kezdve, ahogy ebbe a földi világba belemerülnek. A betűk néha összefolynak Bori szeme előtt, szeretnek bújócskát játszani vele, főleg ilyen késő esti órában, amikor a szeme már fáradt a napi feszült koncentrálástól, a telefon folyamatos nézésétől, a házi feladat írásától, ezért közelebb lépett a laptophoz. Nagyot dobbant a szíve, pont úgy, mint amikor előző nap az iskolában a matek tanár kihívta a táblához, és megkérte, írja fel a házinak feladott egyenlet levezetését. Apja nem volt a szobában, a konyhában tett-vett, zörögtek az edények, a zaj alapján épp a mosogatógépből halászta ki a tiszta tányérokat a vacsorához. Három tányérkészletük volt, mégsem elég ötüknek. Igaz, most csak hárman laktak otthon, mert a két nagyobb testvére, befejezve az egyetemet, már elköltöztek otthonról, ennek ellenére tiszta tányért egyet sem lehetett fellelni az hatalmas konyhában. Bori is oda indult, kilépve saját szobájából, amikor a folyosóról benézett apjához, akit nem talált az íróasztalánál, csak a világító, vibráló számítógépét.
Közelebb lépve a képernyőhöz, már jól kivehető volt a neve, ami feketén-fehéren ott állt a Chat gpt képernyőjén. A chatbot azt kérdezte, amit mindig: Mi a mai napirend? Az apja pedig begépelte neki a választ. Egészen pontosan a kérdést, mert a gép válaszára volt kíváncsi, ami szintén ott állt a kérdőjel után, a megdöbbentő kérdés mögött. Mi lesz Borival a válás után? Hogyan mondjam el Borinak, hogy elválunk az anyja, meg én?
Bori okos és ügyes nagylány. Jók a jegyei, korához képest sokkal jobban teljesít az iskolában, számos hobbija van. El kell neki mondanom neki? Mikor tegyem, hol és hogyan? És ha semmi egyéb nem fog azon túl a fejében járni, csak az, hogy milyen megbízhatatlanok a felnőttek? És ha nem tud majd aludni, és nem akar többé felébredni? Emlékszem milyen hatalmas örömmel vártam rá, mert már azt hittem, nem is lehet gyerekem. Későn nősültem, mert azt gondoltam, megfontoltan majd jól választok magam mellé társat, tartósan, örökre szólóan. Amikor kiderült, hogy végre valahára sikerült, várandós a feleségem, annyira örültem, madarat lehetett volna fogatni velem, még a barátaim tartozását is elengedtem. Na jó, csak egyik gyerekkori haverom tartozott apró összeggel. A világot körbe tudtam volna szaladni, mindenkit megölelni az egész földkerekségen. Aztán jöttek a hétköznapok. Sokat vitatkoztunk a feleségemmel, de úgy gondoltam, ha megbeszéljük, ha kibeszéljük, akkor elengedjük és megoldjuk a problémákat. És akkor a másik is tisztában van azzal, mi jár a társa fejében, és úgy könnyebb lesz olyan megoldásokat találni, amivel mindkét fél elégedett.
Ahogy olvasta az apja mondatait, a szavak szíven találták és eltűntek annak a semminek a közepén, amit ütöttek benne, mint ahogy a tóba hajított kavics, eltűnik, de hátra hagyott emléke hullámokat rajzol a víz felszínére, egyre nagyobb és tágasabb körökben, így korbácsoltak egyre nagyobb tarajokat a mondatok Bori tudatának felszínén. Amik aztán hányták, vetették, mint egy jelentéktelen kis csónakot az óceán, és elborították az egész világát. Az ő megszokott, ismert, biztonságos, szeretett világát. Ahol mindennek helye volt, minden kiszámítható és tervezett, ahol a dolgok egyszerűek, mert az ég kék, a fű zöld, apa és anya otthon vannak, ha szüksége van rájuk, és szeretik őt.
Végtagjai ólmossá váltak, mozdulni nem bírt, mint akinek a bakancsára sár ragadt, úgy húzta lábát a felismerés. Képtelen volt megmozdulni. Talán nem is akart, de ezt nem tudta volna megmondani. Ennél sokkal fontosabb dolgokat kellett tisztáznia, de most nehezére esett a gondolkodás is, szédülés fogta el, meg kellett kapaszkodnia az asztal szélében. Visszafogott lélegzettel tovább olvasott.
Bori okos, és ügyes lány, meg fogja érteni, állt a szövegben. És ha nem lenne okos, gondolta Bori, ha buta volna, akkor nem válnának el a szülei? Akkor még hagynák őt boldogan élni? Továbbra is úgy tennének, mintha minden rendben volna? Kibírnák egymást, hallgatnák egymást? Nem, nem, nem és nem! Nem akarom! Ha szerettek, nem teszitek ezt velem! Nem hiszem, hogy szerettek, ha ezt teszitek. Nem akarok választani! Mi lesz velem? Nagyon félek! Körbenézett a szobában, nem kandi kamera, vagy valamilyen átverős játékba keveredett e? Végig nézett magán, le a lábfejéig, szemügyre vette felemás zokniját, amin vidám citromkarikák gurultak szana-szét. Anyától kapta az előző születésnapjára. Maga elé emelte a tenyerét, majd megfordította a karját, a kézfejét is és alaposan áttanulmányozta. Nem akarta elhinni, hogy ez ő, hogy vele történik mindez. Ilyesmik mindig csak mással történnek, sohasem vele. Ő egy egészséges, jó családban élő, átlagos hetedik osztályos gyerek. Ez biztosan egy film, vagy egy álom és jó lenne, ha már reggel lenne, csörögne az ébresztő, és anya bejönne a szobájába, elhúzná a függönyt és felébresztené. Behunyta a szemét, jó erősen, összeszorította a szemhéjait, és azt gondolta, ha majd újra kinyitja, az ágyában lesz, a meleg takaró alatt. Most nem akart ezzel foglalkozni. Majd holnap. Hiszen, az már egy másik nap.