Az Ezüst-Kupola lassan megtelt. Néhányan még kinn tereferéltek a beléptető kapu előtt. Köztük volt Al-Barat is, az Univerzum szerte ismert és elismert tudós, a mai összejövetel egyik előadója. Kutatásainak fő területe a biológiai ember elkorcsosulásának oka és folyamata volt.
Amikor megjelent a pódiumon, a szabályos sorokban ülő hallgatóság a tetszését kellemes, lágy dallam dúdolásával fejezte ki. Al-Barat megnyerő férfikülsővel rendelkezett. Hibátlan, égszínkék bőre sejteni engedte arányos testfelépítését, arcvonásai is tökéletesen szabályosak voltak. Ezüstös szeme, haja jól harmonizált mezítelen teste kékségével.
– Kiszeriek! – kezdte a mondandóját. – Többen kérdeztétek már tőlem, miért foglalkozom annyit a biológiai ember sorsával. Lecsúszott faj, mit tanulhatunk mi tőlük? A válaszom: sokat. Hogy ne kövessük el ugyanazokat hibákat, amik a vesztüket okozták.
Mostanában nagy divat lett, külsőleg hasonlítani hozzájuk. Sokan megalkotásukkor fehér vagy éppen fekete bőrszínt választanak maguknak. Vannak, akik bajuszt meg szakált fejlesztenek az arcukra. De az is előfordul, hogy egyeseknek nem elég a téridőben elfoglalt saját helyük. Terjeszkedni próbálnak, a másét akarják. A legnagyobb gond, hogy a kiszeriek egy bizonyos csoportja meg akarja tapasztalni, milyen is a halál, és milyen lehet a halál utáni létezés. Ez a tudás ugyanis nem adatott meg számukra.
Kiszeriek! A mi fajtánkat annak idején a biológiai ember alkotta meg saját képmására. Mikor az evolúciós fejlődésük megállt, nem tudtak tovább tökéletesedni, összeadták tudásukat, és megteremtettek egy náluk tökéletesebb lényt, a mi fajunk ősét, a gépembert. Azt hitték, örökre kezükben tarthatják az irányítását. Helyettük dolgozik, helyettük öl, helyettük gondolkodik. Ezzel megkezdődött a biológiai emberfaj hanyatlása. Elkényelmesedtek, elbutultak, mi pedig átvettük tőlük az irányítást. Mindent tudunk, amit ők valaha is tudtak, sőt azt is, amit tudhattak volna.
– Mindent? – állt fel a hátsó padsorban egy fehér bőrű, feketehajú – szemű nőember.
– Azt is tudjátok, hogy milyen a fogantatás, a születés, a szerelem, a szülés, a halál? A biológiai nőember mindezt megtapasztalja, ti meg, akik önmagatok reprodukálására vagytok kényszerülve, mind ebből örökre ki vagytok zárva.
Al-Barat csodálkozva fordult a nő felé. Vibrált körülötte a levegő, szinte sütött belőle az a valami, ami a gépember leszármazottaiból hiányzott.
– Ki vagy te?
– Elkorcsosult fajom utolsó egyedeinek egyike vagyok, a nevem Ela. Anya szült, ha szerelmes leszek valakibe, én is világra hozom a gyermekemet, és ha eljön az idő, meghalok. Megtapasztalom, amit ti, kiszeriek annyira szeretnétek tudni – azzal kikászálódott az utolsó sorból, és a hallgatóság halk zümmögése közben nyugodt, egyenletes léptekkel elhagyta az Ezüst-Kupolát.
Al-Barat lejött a pódiumról, a nő után sietett, de annak fehér alakja elveszett a téren sétálgató kiszeriek között. A férfi megnyomta a csuklóján lévő egyik gombot, és a magasba emelkedett. Föntről meglátta Elát, és repülve követte a rezervátumig.
– Mit akarsz itt? – kérdezte a mellette földet érő Al-Barattól Ela. – Kíváncsi vagy, hogyan élünk-halunk itt a rezervátumban, ahová kitaszítottatok minket?
– Engem nem érdekel se a születés, se a halál. Mondtál egy szót, aminek a jelentését nem ismerem. Mi az a szerelem? Jó vagy rossz dolog, szabályos vagy szabálytalan?
Ela kicsit sajnálkozó mosollyal nézett a tetszetős férfialakra.
– A szerelem jó is meg rossz is. Boldog is lehetsz tőle, de fájhat is. Aki szeret valakit, mindig a közelében akar lenni. Ha eltávolodik tőle, szenved.
– Számomra ez így értelmezhetetlen.
– Lehet, hogy legyőztetek minket, de az érzéseinket nem vehettétek el. Most megsimítom az arcod, a hajad. Érzel valamit?
– Meleg a kezed, bizonyára felhevültél, vagy lázas beteg vagy.
– Semmi mást?
– Semmit.
– Jól esne, ha ismét megsimogatnálak?
Al-Barat vállat vont.
-Látod, ezért nem cserélnék egyetlen kiszerivel sem. Mi nemcsak a szabályosban látjuk meg a szépet, a kevésbé tökéletest is el tudjuk fogadni. Igaz, gyűlölni is kellett sokszor, a fennmaradásunk függött tőle. Ebben a romlandó anyagból álló testünkben van valami, amiben mások vagyunk, mint ti. Mi úgy nevezzük, hogy lélek.
