– Tomi…
A kisfiú bosszúsan forgatta a szemét. Ne már!
– Ugyan már, anya! Hadd menjek már a játszótérre! Majd holnap elmegyek a nagyihoz!
Az anyuka sóhajtva ráhagyta. Hadd menjen. Majd holnap.
***
Tamás ránézett a jegyzethalomra, majd naptárjára. Két nap múlva vizsga.
Tanulni kellene – emlékeztette magát. De mi lesz a partival?
Vigyorogva írt egy üzenetet: Ott leszek!
A tanulás ráér. Majd holnap.
***
A férfi megint a nőt bámulta. Mindig ugyanannál az asztalnál reggelizett. Három hete meg akarta szólítani. Mindent tudni akart róla.
Lenézett a laptopjára. Öt perc múlva értekezlet.
Nem. Majd holnap.
***
– Anya, mi van már megint?
– Én csak tudni akartam, hogy jól vagy-e. Hetek óta nem beszéltünk.
A férfi megforgatta a szemét. Mindig ezek az elvárások.
– Jól vagyok. Felhívlak. Majd holnap.
***
– Drágám!
A férfi a mennyezetre nézett. Kezdődik.
– Ki kellene tölteni a biztosítási papírt.
– Nem tudod kitölteni? – kérdezte.
A nő megrázta a fejét.
– A te adataid kellenek.
– Jól van! Majd holnap!
***
– Apa, gyere, játszani!
Az apuka felsóhajtott. Fáradt volt. Egész nap robotolt. Tényleg az hiányzott neki a legkevésbé, hogy a földön tologassa a kisautókat. Pihenni akart.
– Fáradt vagyok, picúr, majd holnap!
***
– Mi az, hogy majd holnap? – üvöltötte a telefonba. – Szüksége van erre a vizsgálatra!
A törékeny nő sóhajtott. Nem hitte, hogy el lehet intézni a vizsgálat megsürgetését.
– Fiam, hagyd! Majd holnap.
***
Az öreg csak bámulta a könyörtelenül néma márványlapot. Hosszú percekig, a botjára támaszkodva nézte a sírt. Az utolsó pillanatig nem hitte, hogy ez lesz a vége.
– Sajnálom. Visszajövök. Majd holnap.
***
– Tamás bácsi ma is csak a telefont bámulta – panaszolta az ápoló.
A főnővér sóhajtott. Azóta ezt csinálta, mióta behozták hozzájuk.
– Mit mondott?
– Hogy a fia hívni fogja.
– Talán majd holnap.