Első napom története: Első történet: Szendergés előtt

Összes megtekintés: 12 

Délelőtt a Postában, jártam, – könyveket adtam fel – majd következett SPAR. Mire felértem a cvekkerrel, dél lett. Az asztal már elő volt készítve az ebédhez. Vártuk a csengetést. Mármint a kislányét, aki naponta kész ebédünket hozza. Mára székelykáposzta volt tejfellel nyakon öntve. Elég volt. Nem lettem tőle duda. Hátradőltem a széken és ejtőztem. Arám nekilátott mosogatni, én meg nagy sóhajtozások közepette egyre sopánkodtam:
– Látod fiam! Milyen jó volt annak, aki Panzióban élt. Anno sok színész és írással bajlódó ember töltötte ott idejét. Kelt, amikor úgy akaródzott. Leszólt telefonon, ha kérte a reggelit. Forró kávét, friss és roppanós péksüteményt. Nálunk csak a székek lábai ropognak. Azt választott ebédre, ami fogára való, s ha olyan az idő és zöldben van az épület, kiülhet egy takaróval nyugágyra és szunyókálhat. Négy órára egy huszonéves kislány csábos mosolyával szervírozná a capuccinót győri kekszekkel. Kezembe adja a feltámadt Népszabadság mai számát a legfrissebb és legpikánsabb híreivel és a meggy likőrt kis tálcán fél öt után négy perccel elém kínálja oly meghajlással, hogy láthassam asszonyossá kerekedett hószínű kebleit, s mind ezek mellett élvezhessem mosolyát, ahogy felém villantja gyönyörű foga fehérjét. S amikor fejbiccentéssel a morzsás edényzetet elviszi, és ismét megcsodálhassam barackos sexsepiljét, mielőtt szendergésem magához ránt az álomvölgy.
– Fiam, lehet törölgetni. Én bemegyek a szobába TV műsort nézni.
– Ja! A kávét el ne felejtsd. Tudod, hogy langyosan nem szeretem.
– …genis! Álom-álom be kitoltál velem. Már úgy kezdtem beleélni magam. Hol van már a régi dzsentri világ?

2020.12.03.

Szólj hozzá!