Első napom története: Második történet: Egy napom története

Összes megtekintés: 53 

Felnőtt gyermekeim már saját háztartásukban éltek, – férjjel, feleséggel, unokáimmal – így hétköznaponként ők dolgozni, gyermekeik pedig iskolába jártak.

A születésnapokat hét végeken tartottuk, amire így vagy néhány nappal előbb, vagy később került sor.

A hatvanadik születésnapom előbb került megtartásra. Szép volt, jó volt, örültünk egymásnak és az egészségünknek.

A napja előtti éjszakán azonban arra ébredtem, hogy ráz a hideg, iszonyúan fáj a fejem, majd erős köhögés kényszerített ki az ágyból, hiszen fekve úgy éreztem, hogy megfulladok. Hálóingem átázott az izzadságtól. Fel akartam állni, de visszaestem. Nagy nehezen, sokadszorra sikerült kitámolyognom a mosdóba. Visszafelé jövet elővettem a lázmérőt, ami negyvenegy fokot mutatott. Szerencsére találtam köhögés- és lázcsillapítót, a termoszban volt még egy kis tea, azzal bevettem, majd visszazuhantam az ágyba.

Az álom és ébredés számomra nem teljes mértékben szét nem választható állapotában leledzettem, bár időnként tudatosult bennem, hogy ma van a születésnapom.

Délután csengetésre ébredtem. Velem egy háztartásban élő lányom engedte be a látogatókat. Testvérem érkezett hozzánk, aki elkísérte édesanyám, hogy mindketten a napján gratuláljanak. Öcsém akkoriban egyéni vállalkozóként meg tudta oldani, hogy a délutánját szabaddá tegye. Egyedülálló, özvegy édesanyánk megbeszélte vele, hogy lepjenek meg engem, hiszen biztos nem számítok már köszöntésre. Sokat gondolkodott azon, hogy mivel kedveskedhetne nekem, mi az, ami emlékezetessé tehetné ezt a szép kerek évfordulót. Végül arra gondolt, biztos örülök majd annak, ha süt nekem egy szép tortát. Kinézett a szakácskönyvből egy könnyű, habos, lágy, zömében tejszínt tartalmazó krémet, amivel megtöltötte a frissen elkészített és remekül sikerült piskóta alapot. Elhatározta, hogy közösen felmennek a virágüzletbe, hogy személyesen válassza ki a virágokat a csokorhoz és mellé odateszi majd a saját maga által elkészített finomságot. Boldog volt, hogy mindez sikerült, amiben testvérem is partner volt, hiszen édesanyánk akkor már nyolcvannyolc éves volt és született szívbetegsége miatt egyedül nem tudott volna feljönni hozzám. A település dimbes-dombos, és a lakótelepre feljutáshoz, még lépcsősort is meg kell járni, ráadásul én egy lift nélküli épület emeleti lakásában éltem mindennapjaim. Így aztán a testvérem autójával tették meg az utat, a lépcsőkön pedig öcsém karja nyújtott támaszt számára.

Ottlétük idején sajnos annyira rosszul voltam, hogy rá se tudtam nézni a tortára. A fejem alig tudtam megemelni, miközben a gyomrom is háborgott.

Édesanyám már rég az örök hazában él, nekem is eltelt jó néhány születésnapom, amihez kedves és szép emlékek fűződnek, de ezt a születésnapot nem felejtem el soha. Nem a saját betegségem teszi emlékezetessé, hanem édesanyám ajándéka, az ő szívvel, szeretettel, gondossággal, izgalommal elkészített és általam soha meg nem kostolt tortája, még így és most is a legnagyobb érték, amit csak kaphattam volna.

“Első napom története: Második történet: Egy napom története” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Magam elé képzelem édesanyádat. Hogy érezhette magát. Látni azt, hogy a lánya e jeles évfordulón nagy betegen fekszik és szenved.
    Szomorú, de mégis szép ez a történet! Gratulálok.
    Üdv:Marcsi mama

  2. Kicsit szomorkás történet. Sajnos ilyenek is beépülnek az ember emlékeibe. De ugyanakkor megható is. A szülő, aki az élete vége felé még mindig örömet szeretne szerezni gyermekének. Az IGAZI szülő.
    Rozika

Szólj hozzá!