Első napom története: Negyedik történet: Mielőtt

Összes megtekintés: 374 

Nem emlékszek pontosan, mert rég történt mindez, s az idő sokszor homályba bújtatja a múltat. Azt tudom csak, hogy jó volt odabent. Ezt már akkor is meg tudtam ítélni, pedig abban az időben még éppen csak, hogy éltem.
Meleg volt, és én elégedetten úszkáltam, mint a halak. Élveztem, ahogy ringat a víz, ha kedvem volt aludtam, ha úgy esett jól, ettem egy kicsit. Másról sem szólt a világ.
Eltelt annyi idő, amennyi. Éreztem, hogy erősödök. Egyre kevesebb helyem maradt lubickolni, lassan már kinyújtózni sem volt hová. Próbáltam magam körül tágítani a világot, de a fejem, a lábaim egyre csak beleütköztek abba a rugalmas közegbe, ami körülvett engem. Sokszor éreztem, hogy valaki végigsimít ilyenkor, majd lágyan, kedvesen szól hozzám. Mindezen jó onnan kívülről, abból a másik világból érkezett hozzám, amit én akkor még elképzelni sem tudtam. Eleinte megijedtem, és visszarántottam a kezem, de aztán már magam kerestem azt az érintést, és jeleztem neki, hogy vágyok rá.
Aztán eljött az a nap is, amikor mindezt magam mögött kellett, hogy hagyjam. Nem én döntöttem így, bár tudtam, hogy ott már nem maradhatok tovább. Mennem kellett.
Furcsa, szorongással teli nap volt az, amikor elhagytam a régi otthonomat. Nem tudtam mi történik velem, a dolgok csak úgy sodortak magukkal. Féltem, mert semmit nem én irányítottam. De tudtam, hogy végig kell, hogy menjek azon az úton.
Úgy ébredtem, hogy szűk minden körülöttem. Az otthonom soha nem volt még olyan kicsi számomra, mint akkor nap. A hangok felerősödtek, az a kinti világ hívott, húzott oda magához. Én apró lépésekben közeledtem hozzá, mert szaladni képtelen voltam. Olyan dolgokkal találkoztam útközben, amikkel még azelőtt sohasem. Ennek nem mindig örültem.
Soha olyan hosszú napom nem volt még. De végül ott találtam magam abban a kinti világban. Először fáztam, de betakargattak. Sírtam, de megnyugtattak. Mindenki kedves volt velem, bár én senkit nem ismertem, és semmit nem tudtam arról a különös, bonyolult világról, amibe érkeztem.
Vigasztalhatatlan voltam.
Aztán egyszerre minden megváltozott. Ezt azonnal megéreztem, amikor újra körülvett a melegség. Ugyanaz a melegség, amit már korábban, odabent is éreztem magam körül. A hang, ami szólt hozzám, ismerős volt. Sőt, semmi mással össze nem téveszthettem. Csak hallgattam, ahogy szólt hozzám, és egyszerre megnyugodtam tőle. Tudtam, hogy jó helyen vagyok. Nem is sírtam én többet.
Letettem a fejem, mert vonzott az a finom meleg. Éreztem, hogy jó ott nekem. S akkor átsuhant rajtam az a gyengéd érintés, amit már oly sokszor éreztem magamon abban a régi világban, amit magam mögött hagytam.
Végképp megnyugodtam.
Tudtam, hogy jó helyen vagyok.

Szólj hozzá!