Első napom története: Ötödik történet: Anna szilvesztere

Összes megtekintés: 43 

Szilveszter napja volt. Reggel óta erősen fagyott odakinn, szinte kopogott minden a hideg, száraz levegőben. A fagy megdermesztette az ujjakat, az arcokat meg mozdulatlan maszkokká merevítette. A téli szünetben a kollégiumban maradó fiúk, lányok kedvét azonban nem sikerült „jegelnie”, mindannyian lázasan készülődtek az esti bulikra. Zümmögtek a hajszárítók, előkerültek a rúzsok, szemfestékek, ruhák cserélődtek, a lányok a tükör előtt illegtek-billegtek, vizsgálgatták, kinek mi áll jobban. Még hat óra sem volt, és már kiürült a kollégium.
Egyetlen szobában égett csak a villany. Anna otthon maradt, betegen feküdt az ágyban. Már két napja lázas volt, az orvos is látta, írt fel neki gyógyszert, és szigorú ágynyugalmat rendelt.
− Ha felkel, és uram bocsá’ szilveszterezni támad kedve valahol, garantált a tüdőgyulladás.
− De hiszed, deb tudok fel seb üldi – dünnyögte a lány náthás hangon.
Aztán becsukta a szemét, várta, hogy végre magára hagyják. Csöndet és nyugalmat szeretett volna. A szobatársnője szánakozva nézte egy darabig, de mikor érte jött a barátja, ő is elment, csöndesen csukva be maga után az ajtót.
Anna elszunnyadt egy kicsit, de nem volt ez pihentető alvás, zavaros álomképek követték egymást. Érezte, hogy szétárad benne a forróság, és ekkor egy hűvös kéz megsimította a homlokát. Egy pillanatra az anyja képe villant fel előtte, aki mindig ilyen „kézrátétellel” mérte meg a lázát. Már épp betudta volna ezt az érintést az álma folytatásának, de a józan esze felébresztette. Az édesanyja két éve meghalt, az apjának már új családja lett. Ezért nem ment haza karácsonyra, itt maradt inkább tanulni. Két tárgyból is tett már elővizsgát.
Kinyitotta a szemét, és rögtön felismerte az ötödéves Andrást, ahogy az föléje hajolt.
− Helló! Jó lázas vagy, hozok hideg vizes ruhát.
Annának jólesett, a nedves törülköző, amivel a fiú betekerte a karját.
− Te hogyhogy itthon maradtál? Mindenki benn van már a városban.
− Semmi kedvem nincs ma bulizni. Igaz, hogy máskor sem nagyon – válaszolta András, kicsit kesernyés mosollyal.
Jóképű, szőke fiú volt, kicsit nőiesnek tűnt fehér bőre és világoskék szeme miatt. Annának, ahogy csillapodott a láza, eszébe jutott, mit beszélnek a srácról.
− Tudod, hogy sokan melegnek tartanak?
− Mert nem vagyok macsó, és nem kajtatok állandóan a nők után? – kérdezett vissza a fiú,
és a szája sarkában elmélyült az a keserű ránc, ami olyan furcsává tette az arcát, ha mosolygott.
− Tudod, valamikor papnak készültem, egyházi iskolában érettségiztem. Úgy éreztem, hogy az emberek többségének a lelke beteg, és azt szerettem volna valahogy gyógyítgatni. Be is adtam a jelentkezést a Hittudományira, de a felvételire nem mentem el. Az előtte való nyár teljesen megváltoztatta az életemet.
A szüleim kölcsönadták egy hónapra a kocsit, és én a Balatonra mentem vele. Útközben felvettem egy stoppos lányt. Vékonyka volt, kicsit szeplős, de a szeme csupa mosolygás.
A kempingben aztán gyakran összefutottunk, először csak véletlenül, később már kerestük egymást. Egyre jobban vonzott valami hozzá, ilyet még sohasem éreztem. Beleszerettem, és nem akartam őt elveszíteni. Hazafelé ott ült mellettem a kocsiban, az anyósülésen, és ekkor tudatosult bennem, hogy valamiről le kell mondanom. Vagy a szerelemről vagy a papi hivatásról. És ekkor jobb oldalról egy nagy csattanás következett. Ott jött belénk egy autó, ahol Lili ült. Lilinek hívták. A karomban halt meg. Elvérzett, mire kiért a mentő. Akkor határoztam el, hogy nem leszek pap. Ha a szerelmem halálát büntetésnek szánta az isten, én nem leszek a szolgája. Miért ennek a csillagszemű, ártatlan teremtésnek kellett meghalnia? Miért nem csak engem büntetett?
András itt megállt a visszaemlékezésben, még öt év elteltével is elfogta a keserűség. Majd megigazította Annán a lecsúszott takarót.
− Azért éjszakára be kell venned egy lázcsillapítót! Hozok egy pohár vizet.
− És aztán? Hogy kerültél ide, erre az egyetemre?
− Aztán? Egy évig voltam minden. Sírásó, beteghordó, ápoló, karitatív szervezetnél ételkihordó. Ekkor kezdtem el verseket írni. Néhány meg is jelent, különböző lapokban. A következő évben meg ide jelentkeztem bölcsésznek. Felvettek.
− És azóta voltál már szerelmes?
− Nem. Nem igazán. Se lányba, se fiúba – tette hozzá szokásos, szomorkás mosolyával.
− Elmúlt éjfél! Észre sem vettük. De most már aludnod kell! Ja, boldog új évet! – mondta András még az ajtóból visszaszólva, mielőtt átment a szobájába.

“Első napom története: Ötödik történet: Anna szilvesztere” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Erzsi!

    Köszönöm, hogy elolvastad. A kollégiumban sokféle ember él együtt, mindenki a maga jó-rossz történetével.

    Szeretettel: Kati

  2. Szomorú, elgondolkodtató történet.
    De azért jó volt egy pillanatra visszamenni az időben a kollégiumi szilveszteri készülődés hangulatát újra megidézve.
    Gratulálok szeretettel, kedves Katalin, az írásodhoz.
    Üdv: Erzsi

Szólj hozzá!