Első napom története: Hetedik történet

Összes megtekintés: 21 

Csönd van. Sötétség. Légy sem hallatszik. Szikra sem látszik. Hosszú az éjszaka. Mintha sohasem akarna véget érni. Vagy talán túl rövid?
Éktelen csörömpölésre ébredek. Olyan zaj van, hogy talán még a holtak is fölkelnének sírjukból. Ha itt lennének. Ha hallanák…
– Ébresztő! Ébresztő! Ébresztő! – kiabálja torka szakadtából a szakaszvezető.
Közben az öreg katonák, a vele egyszerre berukkolt bajtársai inox kanalakkal és merőkanalakkal dobolnak a rozsdamentes acélból készült üstökön, fazekakon, lábasokon. Ők is kiabálnak és nevetnek.
Én és újonc társaim hirtelen azt sem tudjuk, hol vagyunk. Miután többé-kevésbé pihentető álmunkból így fölzavarnak bennünket, reggel 6 órakor. Azt sem tudjuk, hogyan vessük le magunkról mielőbb a világos kék pizsamát, hogyan kapjuk magunkra a khakizöld nyári egyenruhát. Kapkodunk, de alig haladunk az öltözködéssel. Harminc másodpercünk van ugyanis, hogy átöltözzünk: a világos kék alsóneműre fölvegyük és begomboljuk a zubbonyt, fölhúzzuk a zoknit, a nadrágot és a bakancsot, megkössük a cipőfűzőt, föltegyük a sapkát, majd vigyázba vágjuk magunkat. Ahogyan az a katonaságban szokás.
– Mi van, zöldfülűek? Még nem öltöztetek föl? Rég eltelt a fél perc! – rival ránk a felettesünk.
Aztán szerre végigjár előttünk, hogy szemügyre vegyen bennünket. Az előző nap érkezett mintegy száz regruta1 között alig akad egy-kettő, akinek nagyjából sikerült rendesen felöltöznie. A többieknek vagy a zubbonya nincsen begombolva, vagy az öve nincsen fölcsatolva, vagy a fűzője nincsen megkötve. Többségünkön úgy áll az angyalbőr2, mint tehénen a pizsama! Sőt, olyan újonc is akad, aki még a lábbelijét sem húzta föl, vagy aki netán lerúgta már a lábáról azt. Csak utólag derül ki, hogy miért. Éjszaka ugyanis egynéhány öreg3 össze-vissza cserélgette az alvó regruták ruháját, bakancsát, vagy levágta róla a gombokat, kihúzta a cipőfűzőket. Ennél rosszabbul azok jártak, akik egyáltalán nem találták a zubbonyukat, nadrágjukat, a nagy rézcsatos disznóbőr övüket, a bakancsukat, vagy hideg vízbe tapostak, amikor fölhúzták a lábbelijüket.
– Tudjátok, hogy kik vagytok ti, zöldfülűek? Gyopik4 vagytok, kolbászarcúak4, súttyók4! – förmed ránk a szakaszvezető.
Inkább azért teszi, hogy megfélemlítsen, mintsem hogy tanítson minket. Az öregek nevetnek, a gumigyuszik5 viháncolnak. Ők már túl vannak az alapokon. Mi, újoncok megszeppenve, vagy éppen megalázva – ki-ki a maga természete szerint – várjuk a parancsot. Végül kapunk tizenöt percet, hogy amennyire lehet, rendbe szedjük a ruházatunkat. Majd újabb negyed órát vécézésre, mosakodásra, borotválkozásra. Ezután megint szemle következik.
Reggel 7 óra után bevezényelnek bennünket az ebédlőbe, hogy megreggelizzünk. Libasorban megyünk odáig. Négyesével ülünk le a préselt lemezből készült, vaslábú asztalokhoz, az ugyanolyan anyagú székekre. A csupasz asztalokon négy-négy inox tányérba a kondértündérek6 már előre kimerték az ételt; négy-négy inox csuporba7 pedig a teát. A reggeli olyan híg és hideg, hogy alig megy le a torkomon: kockára vágott egypár darab főtt krumpli valamilyen pirosas, talán paprikázott lében, melléje legalább háromnapos száraz kenyérszelettel. A félig-meddig telt bögrében pedig olyan forró és ízetlen a tea, mintha most vették volna le tűzről és hígították volna föl csapvízzel.
Nekünk, kezdőknek csak tizenöt percünk van reggelizni a hivatalos félóra helyett. A többi katona már előttünk evett. A szakácsok és a konyhamalacok6 így is kiették előlünk a legfinomabb falatokat meg a húst az ételből, elfogyasztották a friss kenyeret, megitták a tea javát. Majd feltöltötték vízzel, hogy nekünk is jusson ennivaló… Ahogy az már szokás bakáéknál.
A reggeli szemle és névsorolvasás következik a kaszárnya udvarán, 8 órától, az altisztek és a tisztek jelenlétében. Itt rendesen viselkednek velünk a tisztesek: az őrvezető, a tizedes meg a szakaszvezető. Félórával később megérkezik a kaszárnya parancsnoka, egy ezredes, az őrnagyok kíséretében. Rövid, lelkesítő, de szigorú beszédet tart nekünk. Ezután bevonul az irodájába, a főtisztekkel együtt. Majd elmasíroznak a másod- és a harmadik időszakos katonák, csak mi, regruták maradunk helyben a feletteseinkkel. És kezdődik a kiképzésünk. Parancsszóra.
– Szakasz, vigyázz! Jobbra át! Balra át! Hátra arc! Hátra arc! Tisztelegj! Pihenj! Terpeszállás! Oszolj! Sorakozó! – és így tovább, négy órán keresztül.
Déli egy óra után következik a félórás ebéd. Természetesen mi, újoncok az idősebb katonák után étkezünk. Ezúttal egy-egy tányér levest kapunk fejenként, amiben szinte semmi nem úszkál, csak az ízéről sejtjük, hogy zöldségekből főzték. Majd második féle, egy-egy szelet kenyérrel, végül egy-egy csupor hideg víz a menü. Hogy ne korogjon a gyomrunk…
Kettőtől ötig újra gyakorlatozás. Miután a tisztek és az altisztek hazamennek, újabb szemle és névsorolvasás következik. Ezúttal a szolgálatos tiszt és altiszt jelenlétében. Minden rendben van, ezért bevonulunk a kaszárnyába. Este hétig szabadok vagyunk. Ki-ki azt csinál, amit szeretne, természetesen katonai keretek között. Megtisztítjuk és rendbeszedjük az egyenruhánkat, megpucoljuk és kifényesítjük a koromfekete bakancsunkat, fölvarrjuk a hiányzó gombokat, levelet írunk a szeretteinknek. A szemfülesebbek barátkoznak az öregebb katonákkal, megkínálják őket az otthonról hozott és a kofferben8 jól eldugott finomságokkal: sülttel, felvágottal, sajttal, túróval, lekvárral, zakuszkával, süteménnyel, csokoládéval, feketén, pult alatt vásárolt vagy külföldi rokonoktól kapott cigarettával, piperével.
A vacsora a reggelihez hasonlatos, nem is érdemes beszélnem róla. A lényeg, hogy a nap végére az az újonc lakik jól legalább egyszer, akinek a fából készült bőröndjében van tartalék elemózsiája otthonról. Vacsora után újabb névsorolvasás az udvaron. Majd a régi bakáknak tévénézés, olvasás, kártyázás közvetkezik, nekem és regruta társaimnak pedig külön program. Ilyenkor gyakoroltatják velünk a tisztesek, hogyan vessük le az egyenruhát tíz másodperc alatt, illetve hogyan öltözzünk föl teljesen harminc másodperc alatt. Csak úgy pattognak a parancsok! És repülnek a gombok szerteszét!
Háromnegyed tíztől vécézés, mosakodás, fogmosás, majd átöltözés pizsamára és az egyenruha elrendezése következik. Végül este 10-kor takarodó: gyors létszámellenőrzés és lefekvés az emeletes ágyakba. A régi bakák alul, az újak felül bújnak be a takarójuk alá, hajtják fejüket nyugovóra.
Majdnem teljesen sötét van. Csak a hálóterem bejárati ajtója fölött pislákol a vészvilágító kijáratjelző lámpa zöldes fénye. Majdnem teljesen csönd van. Csak a fáradt regruták pihegése, horkolása, s a kevésbé fáradt öregek pusmogása hallatszik. Na, meg az éjszakai szolgálatos sorkatona csoszogása az ajtó közelében, aki őrzi az álmunkat és a kevéske vagyonunkat…

Magyarázatok:

1regruta = újonc, tapasztalatlan ember
2angyalbőr = katonai egyenruha
3öreg = harmadik időszakos, utolsó hat hónapját töltő katona
4gyopi, kolbászarcú, súttyó = újoncok gúnynevei a katonaságban
5gumigyuszi = másodidőszakos katonák egyik gúnyneve
6kondértündér, konyhamalac = konyhai kisegítő gúnynevei a katonaságban
7csupor = bögre, csésze népiesen
8koffer = bőrönd

Szólj hozzá!