Első napom története: Tizenhatodik történet: Határon túli barátság

Összes megtekintés: 2,146 

Határon túli barátság
2019. december 30.
Évek óta összehozza az elszakadt magyarokat Szlovéniában a Koccintós túra. A koccintáshoz vezető út a Riganyóci dombon át vezet le a határon lévő Hetés Barátság Parkhoz. Néha hideg szél, vagy éjszakai fagy után döcög az autó, hogy átérjünk a kijelölt találkozási pontra Zsitkócba. Csendes sóhajtások szállnak messzire. A trianoni nagy urak egyetlen tollvonással szétszedték a magyarokat. Tegnap még hozzánk tartoztak, másnap Jugoszláviához. A kommunista rendszerben egy ideig, a törvény által meghatározott kilométeres sávban mi magyarok is csak határmegközelítési engedéllyel léphetünk be, ha a rokonainkat szerettük volna a magyar határon belül meglátogatni. Mi is és a volt honfitársaink is fellélegezhettek, amikor újra a maroknyi népességgel Szlovénia földjén lengett a zászló. Megszólalt náluk a rádió magyarnyelvű adása. Mi az anyaországbeliek magunkba próbáltuk szívni az ő hitüket, és a fenntartott magyarságukat. Szólt a nóta és az óvódások apró kis versei magyarnyelven. Hatalmaserő mozgatta a maroknyi kis népet és mozgatja ma is. Mindent megpróbáltak átmenteni, amit az elődeiktől megtanultak. S mi bámultuk a hitüket és valami egészen mást, az pedig nem volt semmi. Fejlődtek technikailag és nem maradtak bent a sárban. Barátságok szövődtek és melyültek. Ennek köszönhetően nyílt meg számunkra a kapu, ami összeköt a hegyen át Hetés mesés szegletében fekvő kis településsekkel. Tüzet oltunk? Azt a tűzet, amit a hatalom próbált szítani közénk? Kérdezné az ember, amikor tűzoltólaktanya előtt gyülekezünk. Tudjuk, hogy nem, mert soha sem létezett a magyar és az elszakított magyar közt ellentét. Egy nyelvet beszéltek a nagyszüleink egy nyelven énekelték a Himnuszunkat, még akkor is, ha csendben és némán kellett nekik megtenniük. Évről évre egyre többen állunk be a barátság és az emlékezés mezsgyéjébe. Fellobbannak a zászlók és meleg üdvözléssel köszöntenek bennünket a vendégfogadók. Beszédükből kihallatszik a Muravidéket meghatározó tájszólás. Érkezik a meleg kézfogás és egy kis szilvórium. Mintha sosem váltunk volna el. Egy apró kis jel és elindul a több kilométeres túra. Bakancslista? Nem ez a barátság listája. Igen az együvé tartozás és a mai napon az együtt gondolkodás listája. Míg rójuk az utat és magunkba szívjuk a föld illatát, minden olyan mintha odahaza járnánk. A szőlőhegyen már levettette ruháját a tőkék végelláthatatlan sora. Fent a tetőn egy kő, a régi határkő. Most megállunk egy pillanatra és visszagondolunk a múltunkra. Felhangzik a magyar Himnusz, utána lassan ereszkedünk le a hegyoldalba. A pincék előtt már szól a zene. Messziről érezni a forraltbor és tea illatát. Az asztalon zsíros, tepertős, szalámiskenyér és kolbász csillapítja az éhségünket. Fél úton vagyunk, de a vendégszeretet elfelejteti velünk a hátralévő távolságot. Kis idő múlva elindul a menet. Az erdő, amin áthaladunk jól kitaposott ösvénye mutatja az utat. Hirtelen valahonnan szél kerekedik. Érdekes illatot hoz magával. Mintha az ördög öntötte volna le az égből a tömjént. Egy pillanatra megállunk. Megszakad a sor. Egymásra nézünk. Valami van a levegőben, ami sejtelmesen telepedik ránk. Egy pillanat múlva hatalmas reccsenéssel zuhan az útra egy fa. – Valakire rázuhant!- hangzik a felkiáltás. Nem, talán nem, fut át az agyamon. Azt láttam, hogy egy fiatalember magához ránt egy nőt. Igen nem halúcinálás volt. A hölgy zokog a férfi karjaiban. Minden porcikájában remeg. A férfi felnéz az égre, valamit motyog magában. Biztosan, ahogy én is imádkozni kezd és hálát ad a Jóistennek, hogy nem történt baj. Én még mindig nem tudok megmozdulni. Halkan elhangzik egy mondat.- Menjenek tovább nincs semmi baj, csak iszonyatosan megijedtünk. Abban a percben szétoszlik a furcsaillat. Nem történt semmi. Igen ma itt voltak velünk az angyalok. Szárnyaikkal űzték messze a halált. Megfontoltan távolodunk el a pártól. Kedves , bíztató mosolyok és hála futnak szét az arcokon. Mire a Barátság Parkba érünk, a virsli illata elfelejteti velünk az ijedséget. Egymás mellett körkörös alakzatban várják a pezsgőbontást a résztvevő települések képviselői. Pezsgőspoharak csendülnek a barátságra. Boldog újévet, hangzik minden felől. Még senkinek sem jut eszébe, hogy 2020. december 30-án csak emlékeinken tehetjük csak meg az utat. Egyetlen pezsgősüveg a határkövön köszönt virtuálisan mindannyiunkat. Gondolatban újra együtt vagyunk. Sétálunk a kijelölt ösvényen. Fogjuk egymás kezét. Csak pár lépés és a Mesés Hetés átöleli a lelkünk, ami örökre összeköt bennünket, magyarokat.

“Első napom története: Tizenhatodik történet: Határon túli barátság” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen a hozzászólásotokat. Itt a határmentén nagyon sok baráttal áldott meg az ég. Remélem 2021-be végig sétálhatunk az úton.

  2. Szerencsés utatok volt, vigyáztak rátok az égiek. Mi hosszú évek óta napi szinten hallgatjuk a muravidéki rádió magyar nyelvű adását. Borzasztó belegondolni, milyen kegyetlen, embertelen dolgokat művelt velünk magyarokkal, a trianoni döntés. Akik a határ közelében éltek, élnek, napi szinten megtapasztalták. Szerencsére mára már szabadon, megtorlás nélkül tudunk egymáshoz átmenni. Szép szokássá vált koccintós túrátokhoz gratulálok, reméljük az idei év végén újra tudjátok folytatni.
    Jó volt olvasni írásodat: Kata

Szólj hozzá!