Első napom története: Tizenhetedik történet

Összes megtekintés: 62 

Soha nem felejtem el első napom az Iskolában. Akkora izgalmat még nem éltem át. 1955-ben , az egész ország, mint egy fortyogó boszorkánykonyha, szüleim, nagyszüleim, szomszédok nálunk hallgatták a híreket. Aztán utána megbeszélték, hogy vajon mi lesz. Nagyon izgultam, mert arra gondoltam, hogy mi is kis elsősök valaminek tanúi lehetünk. Amiket hallottam a felnőttektől mind elraktároztam, mindenkit kihallgattam, kíváncsi voltam véleményekre. Most, magamnak felépítettem egy világot, amiben fogok élni. Bíztam benne, hogy kíváncsiságom kielégíti az iskola. Tanulni fogok, mindenről tudni akarok. Senkinek nem árultam el, mennyire izgatott vagyok. Arra gondoltam, hogy amiről beszéltek a felnőttek, azokra a kérdésekre is választ kapok. Túl előre gondolkodtam, hiszen még olvasni sem tudtam!
Eljött az első napom .
Reszketve indultunk az Iskolába, a tenyeremen folyt az izzadság. Előző nap, elkészítettük a ruhánkat, cipőnket, táskánkat. Emlékszem egy bőrből készült hátitáska, ami húzta a vállam.
Hosszú hajam coffba fonta édesanyám, és hatalmas fehér masnit kötött rá.
Az egyen kötényünk fekete, fodros a bal felére ceruza és füzet volt hímezve. Csinosnak, és büszkének éreztem magam.
Nagyon jó meleg volt abban az évben, szeptemberben. Lehet, hogy amiatt izzad a kezem ? Nem, a kíváncsiságtól, az izgalomtól.
Édesanyám bekísért az osztályba, ahonnan hangos gyerekzsivaj hallatszott. Meglepődve láttam, hogy milyen sokan vagyunk. A tanító néni elém jött és bemutatkozott, kérte, hogy én is mutatkozzak be a többieknek is. Mint egy kis veréb, úgy éreztem magam. Szerettem volna elrepülni.
Aztán Mimi, néni elültetett minket a padokba, és kérte, hogy maradjunk csendben. Elmondta, hogy húzzuk ki magunkat, kezeinket hátra tegyük, mert így kell a padba ülni. Az én padszomszédom Éva volt, nagybeszédű szeleburdi lány . Már az első nap figyelmeztette Mimi néni, hogy akkor beszéljen, ha kérdezik. Onnantól kezdve Éva csendes lett, ugyanis anyukája őt is várta odakinn. A mögöttem ülő fiú állandóan megrántotta a hajamat, nem mertem rászólni. Csendben voltam, figyeltem Mimi nénire, és ahogy múlt az idő, sok mindent megtanultam. Mimi néni, írás , olvasás óráját nagyon vártam. Mivel szorgalmasan olvastam, nagyon érdekelt, hogy ezt a sok kis betűt, hogy fogom összeolvasni. Legnagyobb örömöm az volt, amikor vittem haza a piros pontokat.
Karácsonyra megkaptam a Vad hattyúk című mesekönyvet, és én olvastam fel a mesét. A könyvem még mindig meg van, olvasták gyerekeim, unokáim, a lapok már kiszakadtak, megsárgultak. Nekem mégis a legkedvesebb könyvem.
Amit még soha nem fogok elfeledni az Mimi néni, aki megtanított, olvasni, írni, számolni. Egy életre elkísér. Mindent megkaptam az első naptól, csak azt nem amire akkoriban kíváncsi voltam.
Amennyire izgultam, olyan szeretettel gondolok vissza az első napomra az Iskolába.
Amit a mai napig kötök ehhez az évhez,
Weörös Sándor. Bóbita című könyvét,
Graham Greene, A csendes amerikai
Tennesse Viliams, Macska a forró bádog tetőn című nagy sikerű drámáját ebben az évben adták ki.

“Első napom története: Tizenhetedik történet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Drága Rózsám!
    Történeted eszembe juttatta saját első osztályos félelmeimet, élményeimet. Nagyon jó, hogy megosztottad velünk a tiédet.
    Szeretettel gratulálok: Kata📓📔📒📖

Szólj hozzá!