Volt egyszer: Kilencedik történet: Miksa úr és a beltéri egység

Összes megtekintés: 32 

Miksa úr ugyan úgy ébredt, mint mindig. Ugyan azt a szertartást csinálta végig minden reggel, miután felébredt álmából hat óra tíz perckor. Miért éppen akkor, ez nem egészen volt tisztázott az életében, pedig általában mindennek a végére járt. Évtizedek óta hat óra tízkor ébredt, teljesen magától. Nyolcvanöt évesen még mindig ragaszkodott a megszokott rendhez. Ébredés, nyújtózkodás, jobb láb letéve először, neki ne mondja senki, hogy bal lábbal kelt fel! Pár egyszerű tornagyakorlat után mosdás, öltözködés, kávé. Abban az ősrégi kotyogós csodamasinában készítette el, amire esküdött. Bár a gyönyörű konyhabútoron ott állt a modern, elektromos, kapszulás kávéfőző, azt csak illusztris vendégeknek tartogatta.
– Kedves György! Jó kávét csak ebben iszik az ember, higgye el nekem!
Én elhittem jó szomszéd lévén, és harminc évvel fiatalabb kiadásban nem volt okom kételkedni ebben. Egyébként is szinte ittam az öregúr szavait, bár a kávéjához még nem volt szerencsém. Annyiszor mondta beszélgetéseink közben, hogy legközelebb meghív egy kávéra! Attól tartok már azt hiszi rég megtörtént, én meg nem emlékeztetem, az biztos! Annál is inkább, mert igazi Úrnak tartom, a szó legnemesebb értelmében. A mi korosztályunk ezt a fajta udvarias, kimért, távolságtartó, a másikat mégis messzemenően respektáló magatartást, amit ők még az anyatejjel szívtak magukba, hírből sem ismeri. Igazán szerencsésnek tartom magam, hogy közelről ismerhetem Miksa urat, és elleshetem tőle, amikor engedi, korosztályának titkait. Bár két évbe telt, mire a bizalmába avatva átkopogott hozzám, a szomszédba, és először kért segítséget a telefonja üzembehelyezésével kapcsolatban. Azóta barátok lettünk. Ő, amikor úgy gondolja, átjön és mesél a régi időkről. Amikor megunja (a legváratlanabb pillanatokban), Feláll és elköszön. Nem tudtam még megfejteni, vagy valamilyen rendszert találni ebben a mesélési kedvben, de nem is érdekes. A lényeg a mese, és ahogy mesél. Ezek igaz történetek, régről. Néha mosolyogtatók, néha sírok rajtuk titokban. De ő csak jön-megy és mesél. Alkalmanként apró segítséget kér, általában valami modern gépezet beüzemelése miatt, de semmit nem hagy fizetetlen. Hol egy régi hihetetlen esemény hátterébe avat bele, hol meglep valami apró ajándékkal kiapadhatatlan készleteiből. De azt is úgy adja át, olyan szertartással, hogy a világ legfontosabb emberének érzem magam és boldog vagyok.
Ez a mese, aminek szem és fültanúja voltam mai. Nem ő mesélte el. Miksa úr, én és a telefonos ügyfélszolgálat ügyeletes kisasszonya a szereplői. Döntse el ki-ki magában, nevet-e, vagy inkább sírva fakad rajta?
Azon a délelőttön nagy elánnal nyitottam ki az ajtóm, boltba indultam. Öreg barátom a két lakás között álldogált. Jól szabott nadrág, kifogástalan fehér ing, vékony, márkás pulóver és az elmaradhatatlan kis sál a nyakában. Kezében fehér doboz.
– Szép napunk van Miksa Úr! Hogy van? – Köszöntöttem.
– Ebbe most ne menjünk bele! – Máskor oly huncut szeme, kissé felhősen nézett rám. Éreztem, hogy a bevásárlás el fog tolódni kissé.
– A postás hozta. – Tolta felém a dobozt.
– Azt hiszem, beltéri egység van benne.- Méregettem a dobozt, vizsgálgattam a feliratokat.
– Legalább is annak tűnik. Ki kell cserélni? Tönkrement?- Találgattam.
– Én nem tudom mi ez, a postás hozta.
– Nem rendelte?
– Én nem, a postás hozta.
– Na, várjon csak, menjünk be hozzám, felhívom őket telefonon, rákérdezünk, jó?
– Jó, kérdezzük meg.
Azonnal tárcsáztam az ismert telefontársaság segélyvonalát. Tőlük szokatlan gyorsasággal tizenöt perc várakozás után egy kedves női hang érdeklődött, miben segíthet. Közben a várakozás alatt kértem Miksa bácsit, ha van adat a tévéjéről, hozza át. Hozta is. Minden fel volt írva neki. Kiderült, voltak már nála szerelők, bár nem tudja, minek? Mondta nekik is, a tévéje jól működik. Természetesen velem nem állt szóba a hölgy, át kellett adnom a kagylót a készülék tulajdonosának.
Miksa úr akkurátusan a füléhez emelte a kagylót, és a nagyot hallók halk hangján jól érthetően elmondta az adatait, és elővezette a bajt. A következő beszélgetés egyik részét hallottam csak. A barátom oldalát.
– Hozott a postás egy dobozt, és nem tudom mi ez?
A vonal másik végén a hölgy se tudta.
– Tudja, van egy tévém, jól működik, de a múlt héten jöttek a szerelők, hoztak valami dobozt, de nem tudták beszerelni…. Azt mondták eszköz híján… Nem, nem én kértem, csak úgy jöttek. Nem lehet, hogy az előző lakó rendelte?… Én még csak öt éve lakom ebben a lakásban. Lehet, hogy neki kellett?… Nem? Az nem lehetséges?… Pedig én nem kértem ilyesmit! Utána néz? Várok.
Egy – két perc eltelt. Miksa úr türelmesen várakozott, én kevésbé, mert voltak sejtéseim…a hölgy visszatért az éterbe. Az öreg beszélni kezdett:
– Aztán elvitték, amit nem tudtak beszerelni. Most meg hozott a postás egy másikat. –magyarázta újra tagoltan.
Mégsem lehetett érthető, mert ismételten csak azt hallottam:
– SD volt a régi, felírták! KAON típusút hoztak… A régi SD volt…A munkatársak azt mondták nem tudják……eszköz híján. Ez egy KAON.
A diszpécser válasza után Miksa úr felháborodott hangja betöltötte a nappalit.
– Édes, drága asszonyom! Nekem nincs két tévém! Egy tévém van, de az jól működik…. Nem, nem az az internetes, vagy minek nevezik, igen,… nem okos! De nagyon jól működik. – Megtörölte a homlokát, miközben a kagylót áttette a másik füléhez.
– Eszköz híján. Február másodikán már próbálták, de nekem nincs….Értem! A munkatársak azt mondták nem tudják,… eszköz híján… Ez egy KAON!
Hosszasan figyelte mit mond a hölgy.
– Értem. Akkor ezt be lehet kötni a régibe…. A postás hozta… Nem, ő nem tudja bekötni! Ki tudja bekötni?
Figyel. Egyre ingerültebben húzogatja szabad kezével az elegáns pulóver szélét.
– A tévét kell kicserélni? De hát jól működik!
A vonal másik végén hosszasan magyaráz valamit a hölgy. Miksa úr izzad, amit én még soha nem tapasztaltam nála.
– Hát, köszönöm szépen, a viszont hallásra!
Szépen, lassan letette a telefont, és olyan tanácstalanul nézett, mint még soha.
– Mit mondott a hölgy Miksa úr?
– Hát, hogy ő nem tehet semmit. Akkor én most mit csináljak ezzel a …valamivel? – Fordult felém.
– Tudja mit? Tegye be a szekrény aljába! Ha kell nekik, majd érte jönnek, és akkor odaadja. Ha meg nem, kicseréljük, amikor véletlenül meghibásodik a jelenlegi. Megcsinálom én, jó lesz?
– Biztos, hogy ebből nem lesz baj? – Nézett rám aggódva. – Maga ért hozzá?
– Párszor már kicseréltem a sajátomat, nem lesz baj! Nyugodtan vigye haza!
Amikor visszaértem a bevásárlásból Miksa úr várt az ajtóm előtt.
– Jól van, Miksa úr?
– Kedves György, ezt maga ne akarja tudni! – Felelte huncut mosollyal a szája szegletében. Utánam jött a lakásba, téblábolt a bútorok között, amíg kipakoltam, nézegette a képeket a falon. Éreztem, hogy akar valamit, vártam.
– Hanem hoztam valamit ajándékba! – Nézett rám, és megcsillant az a rá jellemző utánozhatatlan zsivány fény a szemében.
– Találja ki, mi ez?
Előhúzott a zsebéből egy áttetsző műanyag hengert. Ami abban volt, hát én még életemben nem láttam olyant! Körülbelül tíz centméteres elegáns fogantyú, leginkább tulipánformára hasonlító alakzatban kiálltak belőle hosszú, különböző méretű drótok, végükön kis, csepp alakú műanyaggal lezárva. Tetszetős darab, bár gőzöm sem volt, mire való!
– Nos? Vegye csak ki a dobozból, ha még nem találta ki!
Kivettem, forgattam jobbra-balra.
– Mi ez, Miksa úr? Ne csigázzon! Árulja már el!
– Hát fejvakaró! – Nevette el magát elégedetten. – Próbálja csak ki! Bizonyítottan nyugtató hatással bír! Nekem is van! Tegye bátran a feje tetejére, és nyomja lefelé. Az ilyen telefonbeszélgetéseknél különösen hatásos! Még szüksége lehet rá! – Intett a kezével és hazament.
Kipróbáltam. Ahogy nyomtam lefelé, a drótok szétnyíltak, és mintha tíz gyengéden masszírozó ujj bizsergetné a fejem! Mennyei érzés! Ahogy a mai világot ismerem, jó lesz, ha állandóan a kezem ügyében tartom! Különös tekintettel a telefonos ügyintézésekre!

“Volt egyszer: Kilencedik történet: Miksa úr és a beltéri egység” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!