Egyszer volt: Tizenkettedik történet

Összes megtekintés: 30 

Tizenhat évig diákként ültem iskolapadban, beleértve az ötéves és egy hároméves egyetemi időszakot is. Szerettem tanulni és a kényszer is szerepeltebben, mert ösztöndíjakból kellett eltartani magam.Minden félévi és év végi bizonyítványomban csak jeles osztályzatok szerepeltek. Így tandíjat nem kellett fizetnem, – szegénységünk miatt ingyen ebédet és vacsorát is kaptam szegedi egyetemi éveim idején, és ehhez jött még szociális segély és a jeles vagy kitűnő minősítésért tekintélyes ösztöndíj. Szerényen, de nem nélkülözve megéltem belőle.
Köztudott, hogy a tanárok fizetése soha nem volt elég magas, de nem a pénzért választottam ezt a pályát. Tizennégy év középiskolai oktatási munkám minősítéseként meghívtak a Tanítóképző Főiskolára filozófiát oktatni. Örömmel fogadtam ezt a megtisztelő felkérést,mert kevesebb heti óraszámot és több fizetést jelentett, a tárgyat pedig már szegedi éveim alatt megszerettem, noha szakképzést itt nem szerezhettem, met nem volt. Ezért a tanítóképzői álláshoz el kellett végezzek az Elte pesti egyetemen egy három éves képzést. Noha már közel negyven éves voltam, vállaltam. Itt is jó osztályzatokat szereztem, ám megtörtént egyetlen alkalommal velem egy vizsgán a”csoda”: A vizsga írásbeli és szóbeli részből tevődött össze.
Dolgozati témának a híres francia filozófus, Sartre egyik cikkének értelmező elemzését választottam. megfelelő időben beadtam a fiatal tanárnak. A szóbeli vizsgán jeles osztályzatot kaptam, de a dolgozatomra “Elégséges” /2/. Kiderült ugyanis, hogy az adjunktus úr ezzel a témával foglalkozik, ezt kutatja, és nem ért egyet az én véleményemmel. Ezért épp csak elfogadta és elégségesre minősítette. Ez eléggé meglepett, és ekkor tudtam meg a hátterét.
Felajánlotta a tanár, hogy kaphatok két hármas /3/ , azaz közepes osztályzatot is.nem fogadtam el. Így került egy ELÉGSÉGES a bizonyítványomba, az egyetlen 16 éves diákévek alatt. Büszke vagyok rá, mert kompromisszumot nem kötöttem. Ha ezt érdemeltem? Ez volt számomra az EGYSZER VOLT.

“Egyszer volt: Tizenkettedik történet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Sarolta!

    Jól tetted. Épp a legutóbbi versem írtam arról, hogy nem kell a fősodorral tartanunk. A legfontosabb, hogy a lelkiismertünk tiszta legyen.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!