Volt egyszer: Tizennyolcadik történet: Volt egyszer… (Gyerekszáj)

Összes megtekintés: 28 

– Volt egyszer…
– Mi, mi volt, nagymama?
Az óriási kék szemek és a mosolygó száj láttán Böske mama elnevette magát. Böbi, az unokájuk öt éves, és a világot hihetetlen gyorsasággal szeretné megismerni. Kérdéseire komolyan kell felelni, mert megsértődik.
– Egy kislány….
– De miért csak volt?
– Hát… a mese így kezdődik mindig, vagyis… legtöbbször.
Böbi magasra emelte a nagyujját, úgy mutatta.
– Ennyiszer, nagymama?
Böske mama bólintott.
– Igen. A történet, amelyet most elmondok egyszer esett meg, azért mesélem így.
Böbi összehúzta szemöldökét, mint aki egy igen fontos dologra kapott választ.
– Értem.
– Szóval, ott tartottunk, hogy volt egyszer egy kislány….
– Én? – akasztotta meg a folytatást Böbi.
Böske mama megtörölte homlokát a kötényéből kihúzott zsebkendővel.
Hát mesét mondani nem is olyan könnyű – gondolta.
– Akár te is lehetnél, de nem rólad szól a mese.
A gyermek figyelmét nem kerülte el a mozdulat, kedvesen megkérdezte.
– Segítsek?
– Miben szeretnél segíteni, hiszen a nagymamák mesélnek az unokájuknak… általában.
– Nem baj – fogta meg a ráncos kezeket a kislány – most én mesélek, te már öreg vagy.
Hangosan, mintha az óvodában verset szavalna, már mondta is:
– Volt egyszer egy Piroska nevű kislány. Ott játszadozott a farkas szép nyugodtan az erdőben, ő meg jól ráijesztett a kapucnis pulóverjében. Azután megtalálta a törpék mézeskalács házikóját, és mind megette. Nagyon megfájdult tőle a hasa. A törpék elmentek a bányába lakni, a boszorkány pedig a száraz kenyeret rágcsálta az egy szem fogával.
Böbi ismét felemelte nagyujját, hogy meséjének nyomatékot adjon. Komoly tekintettel nézett nagyanyjára, aki úgy érezte, kitör belőle a nevetés.
– Ezt a mesét még sosem hallottam….így – mondta végül bizonytalanul.
– Azért kezdtem én is úgy, ahogy te – oktatta Böbi – látod, megtanultam. De van tovább is mondjam?
– Persze – mosolyogta el magát Böske mama.
– A boszorkánynak kitört a foga, és a Fogmanó vitt neki másikat.
– De hogyan kerül ebbe a mesébe a Fogmanó …?
– Mégsem maradhatott fog nélkül a boszorkány – nézett méltatlankodva nagyanyjára Böbi. – Hát ezért olyan fogat vitt neki, amilyent a papi úsztat esténként a poharában – magyarázta, miközben a fürdőszoba felé mutogatott kellő komolysággal, ahol nagyapja matatott a kézmosónál.
Böske mama szintén arra nézett, és még látta, ahogyan élete párja ajkán szégyenlős vigyorral becsukja maga mögött a fürdőszoba ajtót.
Böbi száját kitátotta, és ínyén egy hézagra mutatott, miközben beszélt.
– Nézd, itt nincs fogam, eee kieeeehett. Ha már egy sem lesz, akkor nekem is hoz Fogmanó olyan úsztatós fogsort?
– A kislányoknak nem kell fogsor, mert nekik újra nő a foguk. Az első fogaik tejfogak, de azok után újak nőnek amelyek már maradandóak lesznek, egy életre kapjuk őket.
– És papié hová tűntek?
– Elhagyta.
Csak úgy magától jött ki a válasz Böske mama száján, de abban a pillanatban Böbi lepattant az öléből, a fürdőszobához szaladt, lábujjhegyre állt, lenyomta a kilincset, majd bekiabált a lassan kinyíló ajtó résén.
– Papi, segítsek megkeresni a fogaidat?
– Ha az olyan egyszerű lenne – dünnyögte a tükör előtt papi végighúzva arcán a borotvát –, ez is olyan, mint a mese ma már, csak volt egyszer…

“Volt egyszer: Tizennyolcadik történet: Volt egyszer… (Gyerekszáj)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Éva!
    Aranyos történetet hoztál. Böbi fantáziája jól összegyúrta a már hallott meséket,
    és ebből egy újabb mese kerekedett. Ettől lett olyan különleges a történeted.
    Szeretettel gratulálok: Kata

  2. Kedves Évi!

    Nagy tetszéssel olvastam történetedet, érdekes a gyerekek őszinte gondolkodásmódja.
    Sok szeretettel gratulálok.
    Magdi🌷💐

Szólj hozzá!