Volt egyszer: Tizenhetedik történet: Volt egyszer…?

Összes megtekintés: 24 

Mottó:
„Kelj fel a párnádról, szép ibolyavirág,
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ.
Megöntözlek téged az ég harmatjával,
Teljen a tarisznyám szép piros tojással.”
(Aranyosszéki locsolóvers, Aranyosszentmihály)

Volt egyszer, hol nem volt, ezelőtt vagy harminc évvel, sőt, talán negyvennel is, volt egy csodálatos hagyomány. A húsvéti locsolás, locsolkodás.
Én akkoriban kisgyermek, majd kamaszodó ifjú voltam. Nagyon szerettem a húsvéti készülődést a nagyhéten, amikor a (nagy)család női, asszonyai takarítottak, sütöttek, főztek, készülődtek a feltámadásra.
Jézus feltámadásának a megünneplésére. A Húsvétra. Az egyházi ünnepen, szokáson kívül létezett egy világi hagyomány is ilyenkor. Húsvét másodnapján, hétfőn a locsol(kod)ás.
Néhol faluhelyen most is szokás még, hogy húsvéthétfőn a legények körbejárják a lányos házakat, és egy-egy vödör hideg vízzel meglocsolják a lányokat, hogy azok nehogy elhervadjanak. Egész évben frissek maradjanak. Közben locsolóverse(ke)t mondanak, cserébe pedig piros tojást kapnak.
Városon sajnos lassanként eltűnik, elmarad ez a hagyomány. Ezelőtt három-négy évtizeddel még szokás volt, hogy az egy családba, egy baráti körbe tartozó férfiak, legények Húsvét hétfőjén együtt végigjárták a rokonokat, ismerősöket, és meglocsolták rózsavízzel, kölnivel, spray-vel a nőket, lányokat, asszonyokat. Fiatalt, középkorút, időset egyaránt, kivétel nélkül. Miután előzőleg megbeszélték a részleteket. Vagy néha meg se beszélték, hanem útközben vagy egyik-másik háznál találkoztak, és együtt folytatták útjukat. Máskor meg elváltak, miután egy darabig együtt locsoltak, mert más-máshová mentek locsolkodni.
Én egy nagy családba születtem. Édesanyámék haton voltak testvérek: két lány és négy fiú. Húsvétkor általában mindig heten mentünk locsolni, mint a törpék. Egy, két vagy három csoportban. A négy fiútestvér, a két lánytestvér férje és én, a legnagyobbik unoka. Néha már reggeli után elindultunk hétfőn, miután előbb otthon locsoltunk. Izgatottan köszörültük a torkunkat, próbálgattuk a húsvéti verseket, zuhanyoztunk, borotválkoztunk, öltöttük magunkra legszebb ruhánkat. Viccelődtünk egymással, kacagtunk, vidámak voltunk.
Aztán útra keltünk. Előbb a szomszédba mentünk, majd egyre távolabbra. Máskor előbb a rokonokhoz, utána a többi ismerőshöz. Mikor milyen kedvünk volt, milyen volt az időjárás, hogyan kezdődött a hétfő. Sütött-e hét ágra a nap, borongós volt, vagy netán éppen esett, havazott, fújt a szél. Izgatottan, viháncolva kopogtattunk, amikor célhoz értünk, nevetgéltünk, miközben ajtót nyitottak nekünk, levetettük kabátunkat, majd ki-ki komolyan, mosolyogva, kacagva elmondta, vagy elhadarta a versét. Aztán meglocsoltuk a nőket, hogy illatozzanak. Mindig a hajukat, néha a keblüket, de a merészebb, szemtelenebb férfiak a szoknyájuk alá is bespricceltek a kölnivel. Állandóan volt kacagás, jókedv, vidámság. És senki nem haragudott másra.
Locsolás után megkínáltak bennünket foszlós kaláccsal, finom süteménnyel, borral, pálinkával, sörrel, vízzel, hűsítővel. És piros tojással. Amelyik piros, bordó, rózsaszín volt, vagy sárga, narancssárga, drapp, netán zöld, kék, lila. Egyszerű színes vagy mintás, festett, rajzolt vagy írásos, netán matricás. A tojás mellé néhol csokoládé is járt, néhol pénz, ötlejes vagy tízlejes. De gyermekkoromban olyan helyen is locsoltam, ahol huszonöt lej vagy ötven lej volt az ajándék, ami annak idején szép összeg volt! Ha ebédre vagy vacsorára érkeztünk valahová, akkor levessel, másodikfélével vagy szendvicssel kínáltak, hogy új erőre kapjunk. Közben megpihentünk, majd folytathattuk utunkat.
Estére, éjfélre mindnyájan elfáradtunk. Mi, férfiak haza indultunk, a nők meg ekkor álltak neki hajat mosni, frizurát rendezni, mert másnap bezzeg munkába kellett menni. De csuda jó mulatság volt a locsolkodás. Nekem mindig tetszett.
Nevelőapámtól egy játékot is tanultam gyermekkoromban a piros tojással. Locsolás után, miután hazatértünk a tojásokkal, mit csináltunk volna azokkal egyebet, mint hogy szerre megtörjük és megegyük?! Aznap este, másnap, harmadnap. Apám megmutatta, hogyan szokás megtörni azokat. Ő is, én is fogtunk egy-egy tojást, és az aljával vagy a tetejével egymásnak a homlokához ütöttük. Akinek keményebb volt a feje és a tojása, az nyert. Na, de mi történt akkor, ha véletlenül valamelyik tojás nem volt elég keményre főzve, és teljesen széjjel ment a koponyánkon? Volt nagy kacagás, nevetés.
Tavalyelőtt, 2013-ban aztán kipróbáltam 44 éves fejjel, hogy milyen érzés tojást festeni húsvétra. Olyan körülmények közé terelődött az életem, hogy nem mehettem locsolni, ezért otthon üldögéltem. De nem hiába. Fogtam két fehér házi tojást, tíz percig főztem, jó keményre, majd ecetes tojásfestékbe tettem, miután a szomszéd asszony megfestette a saját tojásait. Aztán megszárítottam, és varrótűvel mintát vakartam rájuk. Végül egy darab szalonnával bekenegettem, hogy szép fényesek legyenek. Még a facebook-on is megdicsértek a barátaim, amiért ilyen szép tojásokat festettem. Csak kettőt, de gyönyörűt!
Tavaly nem festettem tojást. Megőriztem a tavalyelőttieket, még épek és jók voltak. Locsolni se mentem. Azt mondogatták itt, ahová két éve költöztem, hogy már nem divat a locsolkodás. Nagyon elszomorodtam emiatt. Hogy mégse üldögéljek itthon, ebéd után sétálni indultam. Szép idő volt. Kevesen voltak az úton, de ahogyan megfigyeltem az embereket, egyedül vagy kisebb csoportokban járták a házakat. Egyesek vidáman, mások kissé kapatosan. Örömmel nyugtáztam, hogy vannak emberek, fiatalok és idősek, akik folytatják ezt a szép hagyományt. Itt is, ahol manapság lakom, egy kisebb város és egy nagyobb falu mezsgyéjén.
Idén pedig locsolni készülök, megyek. A tojásfestést a nőkre hagyom, én meg fogom a kölnimet, és útnak indulok. Már locsolóverset is faragtam magamnak. Hip, hip, hurrá! Éljen a húsvéti locsolkodás! Hálásan köszönöm, hogy én is újra részese lehetek!

“Volt egyszer: Tizenhetedik történet: Volt egyszer…?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!