Volt egyszer: Tizennegyedik történet

Összes megtekintés: 18 

Volt egyszer, hol nem volt, mint a mesében, csak ez valóságban. Munkám miatt egy vidéki városba kellett utaznom. Nem először csináltam. Azonban ez alkalommal a metróról két állomással előbb szálltam le. Mivel a Déli pályaudvarról indultam volna tovább várnom kellett egy másik metróra. Időm volt így vártam.
-Szia. Tudnál segíteni? Egy lány állt mellettem
-Miben is?
-A délibe mennék. Soká jön a szerelvény nem tudod. Nemsokára indul a vonatom
-Ó persze. Mindjárt jön. Már jött is.
Nem is figyeltem hova száll. De a pályaudvaron egy irányban mentünk. Egy vonatra szálltunk. Elindult a beszélgetés. Ahogy lenni szokás.
Meg is érkeztünk a városba. A beszélgetéssel hamar elrepült az idő.
-Minden jót.-mondta a lány
-Szia.- köszöntem el.
Ahogy szoktam egy hetet töltöttem a városban.
Sokszor gondoltam a lányra. Mérges voltam, hogy nem kértem el a telefonszámát. Jó volt vele beszélni. Csinos is volt.
Gondoltam, mint a mesében majd találkozunk egyszer még. Vagy utazáskor. Elmondta főiskolára jár majd. Hétvégenként utazik haza , hét elején vissza a városba.
Sajnos párszor nekem is mennem kellett ebbe a városba, Akárhogy álmodoztam, nem találkoztunk.
Gondoltam elsétálok a főiskola környékére. Egyszer belenyugodtam, hogy már nem találkozunk. Másszor még volt hitem, hogy most lesz az az alkalom.
Aztán jött az isteni szikra, ahogy mondani szokás. Kiírtam a facebookra, hogy volt egyszer egy utam ahol megismertem egy lányt, ha meglátod ezt az üzenetet jelentkezz. Eltelt sok idő, de a lány nem jelentkezett. A metrónál egyszer azonban megszólítottak. Itt vagyok. Elmesélte, hogy rátalált a keresésemre. Gondolta megint utazom. Amikor először találkoztunk meséltem neki hétfőnként szoktam. Hétfő volt. Sejteni lehetett, hogy lesz még találkozás. Azóta eltelt sok év. Ő elvégezte a főiskolát, de gyakran utazunk még mindig együtt, ő a másoddiplomájáért, én a munkám miatt.

“Volt egyszer: Tizennegyedik történet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!