Hullámvasút: Tizenegyedik történet

Szia barátnőm!
– Ráérsz beszélni?
– Csak egy kicsit? Oksi, majd rövid leszek.
– De miért kell neked dolgozni?
– Húúú, kapálni? Hogy falun ez természetes? Milyen kegyetlenek a szüleid. Én biztos nem csinálnám!
– Igazad van, mindig elfelejtem. Úgy is tudod, hogy évek óta nem voltam falun. Veled is csak messengeren beszélek, ha eszembe jutsz.
– Na mindegy, nekem is tegnap ért véget a suli, végre itt van a gondtalan vakáció. Úgy gondoltam, kihasználom. Lehet, ez lesz az utolsó nyugis nyaram, jaj miről is beszélek! A többi is az volt, nyugis és unalmas. Jövő ilyenkorra már le tudom az érettségit, aztán elmegyek valahova dolgozni.
– Nem, nem terveztem tovább tanulást, lehet, kimegyek osztrákba. Ott szuperebb minden. Már beszéltünk róla a csajokkal. Még takarítással is többet keresek, mint itt magyarba a diplomával.
– A szüleim? Az más, de erről nem akarok beszélni!
– Hogy még nem takarítottam? Az nem gáz, eleget láttam, hogy csinálja a bejárónő! Egyébként meg könnyen tanulok, meg nem egyedül mennék, majd segítenek a csajok. Na, de az még odébb van, a szüleim egyetemet emlegetnek, de én nem akarom! Azért, hogy olyan legyek mint Ők? Be vannak savanyodva, csak a munka, meg a munka, meg a karrier. Ez számít nekik, más nem. Pénz van, elkölteni sem bírjuk abban a két hétben, míg elmegyünk nyaralni.
– Hogy hová megyünk? Minden évben görögbe, ráadásul ugyanoda, már annyira unom!
– Majd augusztusban repülővel. Két hét két millába kerül, de nem számít, van. Míg oda leszünk, itthon kifestik a házat, a bejárónő felügyeli, meg takarít.
– Nem, nem tűnik el semmi, van kamera, meg apa mindent lefotóz. Képeket meg ilyesmit.
Már dél van, és még mindig lustálkodom, egyszer voltam a mosdóban, aztán visszafeküdtem. Fel kellene kelnem, mert éhes vagyok. Hallom hogy korog a gyomrom. Remélem anya főzött valamit tegnap, mindjárt megnézem a hűtőt.
– Hogy miért nem tudom? Azért, mert éjfélig buliztam a barátaimmal. Ha jól emlékezem, a végén már csak egyedüli csaj voltam köztük. Piáltunk rendesen. Még szerencse, hogy itthon már mindenki aludt.
– Igen, a szüleim a mindenki. Tudod, hogy nincs tesóm, elfelejtetted? De ez engem nem zavar, meg van mindenem, senkivel és semmin nem kell osztozkodni. Ez jó. Ha kigondolok valamit, másnap már megkapom. Azt hiszik ezzel minden le van rendezve. Csak ne nyafogjak nekik. Erről már rég leszoktam. Még általánosba jártam, amikor rájöttem, jobb nem nyafogni, mert azt nem szeretik. Túlságosan el vannak foglalva a munkájukkal, időnként még haza is hozzák, olyankor hajnalig a számítógép előtt ülnek. Csendben, szótlanul dolgoznak, igaz, máskor sem beszélnek sokat.
– Nem, még vasárnap sem, amikor itthon vagyunk. Komolyan mondom, nálunk a vasárnapi ebédek olyanok, mintha halotti torban lennénk. Sehol egy mosoly, némán eszünk, kanalazzuk a levest, rágjuk a húst, ami legtöbbször oda van égetve. Anya pocsékul főz, de senki sem meri megmondani neki. Ráadásul Ő a mártír, aki vasárnapját feláldozva, ebédet főz nekünk. Szerencsére van menza, elég jól főznek.
– Nem, nyáron az nincs. Akkor majd hozza az ételfutár, úgy mint minden szombaton.
– Én? Ugyan már, halott ötlet! Még a mosogatót sem indítottam el soha! Na mindegy, ezen most nem agyalok.
– Nem, nem megyek, tudod, hogy Anya nincs jóba a tesójával.
– Akkor szia!
Azért sajnállak. Ilyen melegben kertet kapálni?
—–
Szia barátnőm!
– Ráérsz beszélni?
– Köszönöm.
– Nem, nem vagyok jól! Képzeld, válnak a szüleim! Az eszem megáll! Az egyik bepasizott, a másik meg becsajozott! Nyaraláskor borult a bili, gondolhatod!
– Nem tudom, veszekednek, hogy melyiküknél legyek. Egyiknél sem akarok lenni! Utálom őket, mert rám nem gondoltak. Én nem számítok nekik, különben megvárhatták volna, míg leérettségizek.
– A házban? Senki sem marad, eladják. Az árán vesznek két panelt. Már osztozkodnak, ki mit visz. Én is csak egy tárgy vagyok a sok közül. Remélem, nem húznak sorsot fölöttem!
– Gondolod, hogy megkérdezik? Napok óta azon agyalok mit csináljak. Mindjárt kezdődik a suli, én meg itt vagyok a nagy káosz közepén.
– A nagynénémhez? Ugye, ezt nem gondoltad komolyan? Évek óta nem láttam, anyám nem beszélt vele a nagyi halála óta.
Valamin összevesztek, meg mindig olyan szerencsétlennek tartotta. Nem bírta elviselni, hogy megelégedett azzal, hogy falun maradt pesztrálni mások gyerekeit. Bezzeg Ő, milyen sokra vitte!
– Még mindig ott él? A nagyi házában?
– Egyedül? Nahát, ezt sem tudtam! Te sem mondtad! Na mindegy, ez van.
– Szerinted befogadna?
– Tudom, óvónő, szereti a gyerekeket. De én már nem vagyok az!
– Jó igazad van, az vagyok! Egy elkényeztetett nagy gyerek! Szerinted felhívjam? De, még a telószámát sem tudom!
– Jaj, de aranyos vagy! Mindjárt írom.
– Szia, majd jelentkezem!
——–
Szia barátnőm!
– Képzeld, felhívtam! Nem mondtam neki újat, tudott a szüleim válásáról. Úgy látszik kicsi a világ, semmi sem marad titokban.
– Azt mondta, ez nem olyan egyszerű, mint ahogy én elképzeltem. Nagy felelősség befogadni egy ilyen lányt, mint amilyen én vagyok. Meg aztán, mit szólnának anyáék, és alig ismer, mert rég volt amikor a nagyinál nyaraltam. Akkor még elsős voltam, meg aranyos. Most meg majdnem felnőtt, és elkényeztetett.
– Igen, így mondta!
Háát, ha belegondolok, nem tudom mit szólna az orr, meg a köldök pirszingemhez. Az ajkamból már kivettem, nem tetszett, meg a suliban is szólnának érte.
– Nem, a többit nem veszem ki! Akinek nem tetszik, ne nézze!
– Nem, még nincs tetkóm, majd szeretnék, nem is egyet! De, azt hiszem, most altatom a dolgot.
– Holnap megmondom a szüleimnek, hogy szeretnék a nagynénémhez költözni. Szerintem, köpni, nyelni sem tudnak majd meglepetésükben. De, nem nem fog érdekelni, majd meglátod, úgy lesz ahogy én akarom!
– Na, akkor szia, majd jelentkezem!
——
Szia, meglepetés!
Jaj ne nézz olyan bután, én vagyok, nem a szellemem. Nem hívtalak, úgy gondoltam személyesen majd elmondom hogy alakultak a dolgaim.
Végül a szüleim beleegyeztek, hogy átmenetileg a nagynénémhez költözzek. Nem ment könnyen, de sikerült. Neki is voltak, vagy talán még most is vannak fenntartásai velem kapcsolatban. Én mindent megígértem, hogy jöhessek. Az anyagiakat állják a szüleim, így nem lesznek plusz kiadásai. Egyenlőre az őszi szünetig lehetek nála, aztán majd meglátjuk.
Ha belegondolok, fura lesz minden nap busszal utazni a suliba, meg vissza. Lehet, a baráti társaságom is kiközösít. Nem lóghatok velük késő estig. A kényelmem sem a régi lesz, nem jön a bejárónő, az ételfutár.
Háát, már mondta a nagynéném, hogy a szobámat is magamnak kell rendben tartanom. Meg segítenem kell fát hordani a kazánházba, meg ehhez hasonlók. Sőt, előfordulhat, hogy az őszi kerti munkákban is részt kell vennem.
Na arra még gondolni sem bírok, hogy én a műkörmeimmel a földben turkáljak.
– Kesztyű is van a világon barátnőm! Majd én is segítek, ha kell.
Ugye, két hónapja még nem gondoltad, hogy mennyire meg fog változni az életed? Engem sajnálgattál, és most tessék, belecsöppentél! Ez sem lesz olyan szörnyű, majd meglátod. Adj hálát, hogy ilyen jószívű a nénikéd. Különben egy panelban nézhetnél ki a fejedből, ráadásul meg kellene szoknod az új élettársakat is. Mondjuk azt úgy sem tudod kikerülni. Nem lesz egy fáklyás menet, de ahogy ismerlek, menni fog!
De, most gyere, nézzünk szét a faluban! A presszóban nagyon finom a fagyi, már ott várnak a barátaim. Bemutatlak nekik, mert már te is közénk tartozol!

“Hullámvasút: Tizenegyedik történet” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Az ilyen, önhibájukon kívül elkényeztetett fiatalok, el sem tudják képzelni milyen az élet másik arca. Nekik az természetes, hogy mindent megkapnak, ha mégse, akkor vagy alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, vagy összeroppannak, jön az ital, a drog…
    Szeretettel gratulálok írásodhoz,
    Magdi💐🌷

  2. Könnyen összeszedtem Editkém. Természetesen innen-onnan csippentettem, de még lehetett volna folytatni.
    Szeretettel: Kata

  3. Kedves Rita, igazad van. A szülei “rettenetesen” elkényeztették, és neki ez volt a természetes.
    Szeretettel: Kata

  4. Úgy gondolom változni fog, nem is keveset. Köszönöm az olvasást és a hozzászólásodat: Kata

  5. Drága Kata! Hát ezt jól összeszedted! 🙂 Sajnos nagyon a való élet! De, hát mindenkinek meg van a maga sorsa, amit felvállalt születése előtt. Mindenki abba a családba születik, ami legjobban megfelel a tanuló földi útjának. Legyen szép hétvégéd! Szeretettel Edit

  6. Kedves Kata!

    Nagyon tetszett az írásod. Nem az lány tehet arról, hogy ilyen lett, de változni sohasem késő. Jó helyre került.

    Szeretettel: Rita💐

  7. Ez nagyon jó. Igazán ráfér egy kis kerti munka meg fahordás az ilyen elkényeztetett lányokra. Még megváltozhat. Fgy

Szólj hozzá!