Őszi történet: Tizenharmadik történet: Szüreti felvonulások

Számomra az ősz vidéki viszonylatban egyet jelent a szüreti felvonulások sorozatával. Az utóbbi években divatossá válik megtartani azokon a településeken is, ahol nincs komolyabb hagyománya, de ez nem baj. Az emberek együtt mulatnak, végigéneklik a település utcáit, magukénak vallják azt. Jól van ez így!

A szüreti felvonulás egészen nyolcadik osztályos koromig visszagondolva juttat eszembe emléket. Abban az évben betereltek bennünket lányokat a Művelődési ház nagytermébe, ahol már vártak ránk a Szakmunkásképző iskola fiú tanulói. Feszélyezetten álltunk fel magassági sorrendbe, és a két sort egymáshoz vezényelve ki-ki megkapta a maga párját. Ha tetszett, tetszett, ha nem, úgy is jó, akkor is az lett aki mellé került. Csendes, halk szavú fiút sorolt mellém a sors, mi ugyan nem sokat beszéltünk a gyere!, erre! és kérsz inni? szavakon felül, de jó volt az úgy, magam is igen félénk, elfogódott kamasz voltam. Amikor a kikeményített ruhámban megpördültem odahaza az udvarunkon, apám csodálkozva nézett, talán akkor ébredt rá, hogy az a gyermeke, aki szakadt nadrágban rohangál, és állandóan a fákról kell lezavarnia, lány. Nem is emlékszem, hogy a rendezvény előtt öltöttem e valaha magamra szoknyát a kötelező alkalmakat leszámítva.

Felnőttként szívesen vettem részt a hagyományőrző felvonulásokon. Legtöbbször népviseletbe, de egyik évben a daloskör béli asszonytársaimmal cigányoknak öltöztünk. Legfiatalabb lévén rám osztották a cigányvajda szerepét. Nagy kenderkócból fontak bajuszt az orrom alá. Csizmanadrágban, kispárnával kitömött pocakkal feszítettem a hajtó mellett, fejemen óriási fekete kalap, kezemben egy százhúsz éves pipa. Jobban féltettem ez utóbbit, mint a saját épségemet. Míg a házunk közelében lévő sarkon táncoltak a többiek, úgy gondoltam hazaszaladok sürgető folyó ügyeimet elintézni. Abban az időben egy nagyon okos tacskó keverék őrizte az otthonunkat. Vackor egyik füle az égre meredt, a másik lekonyult, ezért kapta a mesebéli kismackó nevét. Utálta az idegeneket, illetéktelen oda be nem merészkedett, mert a nadrágszára bánta. Nagy füttyszóval szaladtam a kapun befelé – igen sürgős volt a dolog – , hát a terasz alól az én kutyám mint az őrült rontott rám. Fogai csattogtak, és olyan túlvilági hangon visítozva ugatott, hogy felállt tőle a hátamon a szőr. Hát én azt nem kalkuláltam bele a dologba, hogy a saját kutyám sem ismer meg! Ijedten ordítottam rá:
– Vackor! Megbolondultál? Én vagyok az…. Te kis hülye…!
A kutyám szó szerint a fenekére pottyant, úgy ült ott néhány pillanatig, mint aki nem hisz a szemének, csak miután lecibáltam fejemről a maszkot, és karjaimba kaptam, akkor nyalogatott boldogan képen. Én mindig azt hittem, a kutyák szagról ismernek meg, ezek szerint az enyém eldöntötte, idegen akar belépni az ő felségterületére, bár mentségére szolgáljon, csizmámat, ruhámat kölcsön kaptam. Dolgom végeztével igyekeztem vissza, már farkát csóválta, de két lépésről, tisztes távolságból követett. A bizalom még nem állt helyre teljes. Becsuktam a kaput magam mögött, mire egyet vakkantott. Bizonyára ezt mondhatta:
– Szerintem pedig te bolondultál meg kedves gazdám, hogy ilyen maskarába bújsz!
Vackor már régóta az égi cupákmezőn szaladgál, de nagyon sokszor emlegetjük fel, hozzánk tartozott, kedves volt számunkra.

Az ősz az elmúlást is jelenti, és gondolatban végigszaladva az éveken, a hátam mögött tudott felvonulásokat, eszembe jutnak társaim, akikkel vidáman ültünk szép ruhánkban a lovaskocsin, boldogan, teli torokból énekelve a zenekar által húzott nótákat. Könnyes szemmel, lehajtott fejjel tisztelegtünk azokra gondolva, akik már nem lehettek velünk és elfúló hangon énekeltük lehúzott redőnyű házuk előtt:

Bezárult szemekkel csak egy ablak bámul,
mégis üres minden…
hiányzik valaki ebből az utcából….

Szép volt! Köszönöm a sorsnak, hogy velük lehettem…

“Őszi történet: Tizenharmadik történet: Szüreti felvonulások” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Éva!

    Sok szetetettel gratulálok, írásodhoz, jó volt emlékezni, valamikor, népviseletbe öltözve én is részt vettem a fölvonulásokon, és az azt követő bálban.
    Magdi🍇️🍁🥀

  2. Köszönöm szépen kedves Társaim az olvasást. Bár azokból az asszonyokból akikkel előző lakóhelyemen részt vettünk a felvonulásokon sokan meghaltak már, szerencsésnek mondhatom magam, mert a jelenlegi lakóhelyemen is van hagyományőrző csoportunk és itt nem a csupán a városi, de a környékbeli rendezvényekre is hivatalosak vagyunk. Ezt a kutyát nagyon szerettük, több esze volt, mint némelyik embernek- mondták róla. Ölellek benneteket: Éva

  3. Kedves Éva!
    Tetszett visszaemlékezésed a régi szüret felvonulásokra. Eszembe jutott, hogy az iskolából is beöltöztettek pörgős, sokráncú szoknyákba, betanítottak egy egyszerű lépésekből álló táncot, amit a faluban több helyen is megállva előadtunk. Hú, micsoda nagy boldogság volt nekem. Aztán amikor pár évvel később, a városi néptáncegyüttesbe toboroztak új tagokat, szüleim nem engedtek el. Heti három próbára a vonatjegyet nem tudták finanszírozni. Az oktatók meg nem jártak ki falura, mert kevesen feleltünk meg a követelményeknek. Felnőttként már másfelé kanyargott az utam, és nem adódott semmi alkalom.
    Örülök, hogy neked volt, és ha jól tudom most is van lehetőséged közösségi szerepléshez, ami nagyon jó.
    Szeretettel: Kata

  4. Szép emlékezés, kedves Éva, aranyos történet.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  5. kedves Éva, eszembe jutott a lánykorom, amikor még voltak a faluban a szüreti felvonulások, este a szüreti bál.. szép emlékeket idéztél fel bennem. Köszönöm. Fgy

  6. Nagyon tetszett ez a visszaemlékezés! Érdeklődéssel, örömmel olvastam soraidat.
    Szeretettel: Marika

  7. Kedves Éva!

    Szép, kerek, olvasmányos, hangulatos, változatos, érdekes történet volt. Igazából csak a vége sikeredett szomorúra, de bizony így van, hiányoznak azok, akik már nem lehetnek velünk, bármilyen évszakban távoztak is.

    Szeretettel: Rita🍁

Szólj hozzá!