Könyvbemutató és Irodalmi délután. 2009. 04. 25.

Sokan vannak közöttünk, akik otthon tollat ragadva papírra vetik gondolataikat, álmaikat versek, novellák, elbeszélések, regények, esetleg cikkek formájában. Írásaik viszont legtöbbször a fiókok mélyén lapulva várják sorsukat, mint drága kincsek az óceán mélyén. Segítség nélkül legtöbbször sohasem kerülnek elő.

2008. március. 1-jén a Zsigmond Király Főiskola 2007/2008-as évfolyamának levelező tagozatos szabad bölcsész hallgatói elindították a Holnap Magazin nevű internetes oldalt, lehetőséget biztosítva arra, hogy ezek az írások nagyobb közönség előtt is megjelenjenek.

Először csak a saját alkotásaink kerültek fel, majd gyűltek a jobbnál jobb írások és elérkezett az a pillanat is, amikor a rendezett sorok elkövetői előléptek inkognitójukból, hogy megmutatva magukat, megismerhessük őket.

Hosszú szervezői munka előzte meg ezt az eseményt. Négy fiatal tehetséges színészt kértünk fel, hogy írásainkat megelevenítve, életet leheljenek a papírra vetett gondolatokba. Bartalis Blandina, Solecki Janka, Keresztes János és Varga Gábor kezei között nagyon jó helyre kerültek műveink. Többször átolvasva, próbálva, formálódott egységes egésszé a műsor, várva azt a napot, amikor a kíváncsi szerzők és vendégek csillogó szemmel helyet foglalhatnak a teremben.

Ez a nap 2009. április 25-e, szombat volt. A főiskola Európa termének előterében már kora reggel szorgos kezek munkálkodtak. Az irodalmi délutánt ugyanis négy festő-grafikus művész: Lukács Mária (1.-2. kép), Simon M. Veronika (3.-4. kép) és Magyar Ágnes (5. kép) képei tették még gazdagabbá. Az üres állványokat lassan megtöltötték színekkel, formákkal, szépséggel.



Az első látogatók dél körül érkeztek. Az alkotók kíséretében barangolhattak a képek között, kérdéseikre pedig maguk a művészek adták meg a válaszokat. Értő szemmel, vagy csak egyszerűen gyönyörködő tekintettel sétáltak a vásznak között, miközben a teremben már zajlott a műsor főpróbája. A színészek az utolsó simításokat végezték a versek és rövid történetek megformálásán, hogy az élmény tökéletes legyen.

Délután egy órakor kinyíltak az ajtók, és a rögtönzött színháztermet elfoglalhatta a közönség. Mintegy 100 csillogó szempár várta kíváncsian, hogy régi álmuk valóra váljon és az ismeretlen költők, írók művei önálló életre keljenek.
Egy rövid köszöntő után kezdetét vette a műsor. A csoda pedig bekövetkezett. Már az első mondatoknál érezte mindenki, hogy ami itt történik, felejthetetlen élmény marad mindannyiunk számára. A versek hangulata, a párbeszédes történetek sírós-mosolygós romantikája, magával ragadta a közönséget és egy másfél órás varázslatos utazás részesei lehettek. Kiléptek a hétköznapok megszokott szürke világából és egy új tartalmakkal teli mesevilág szereplőivé váltak.

Az előadóművészek egyéniségükkel, és hangjukkal játszva megbűvöltek mindenkit. A nézőtéren ülők együtt könnyeztek, vagy éppen mosolyogtak, nevettek a történeteken, megfeledkezve a külvilágról, gondjaikról, fájdalmaikról. A játék részei, részesei lehettek.
Az utolsó szó elhangzása után, a tapsban minden benne volt. Az arcokon boldogság ült, hiszen olyan élményt nyújtott ez a délután, amely nem mindig és nem mindenki számára válhat valóvá. Egy hétköznapi kis csoda, amelynek megvalósítói mind a négyen komolyan vették a többnyire még ismeretlen szerzőket és tudásuk legjavát nyújtva úgy adták elő alkotásaikat, mint egy-egy híres klasszikus darabot. Szeretettel, odaadással, lendülettel, érzéssel teli, gondoskodó figyelemmel. Köszönet érte mindannyiuknak.

Egyszer azt olvastam valahol, hogy: „Merjünk nagyot álmodni!” Mi most megtettük és megvalósult. Persze sok energiával, munkával, fáradtsággal, de a végeredmény kárpótolt minket mindenért.

A nézők serege lassan elvonult. Új ismeretségek, barátságok születtek. Képek százai, hang és videó felvétel őrzi ennek a napnak az eseményeit, örök emlékként vésődve tudatunkba.

Csukott szemmel, azóta is felidézem magamban a képeket, az arcokat, a műsorban elhangzott verseket, történeteket. Újra és újra mosolyogva, kellemes érzésekkel gondolok vissza erre a délutánra. A szerkesztőségbe pedig azóta is érkeznek köszönő levelek, újabb emlékrészletek, fényképek, bízva abban, hogy még többször lehet részünk ilyen élményben.
Számomra is nagyon fontos volt ez a nap, hiszen először szerveztem ilyen rendezvényt. A sikeres délutánt követően számoljuk a napokat és várjuk az újabb találkozást, amikor már régi kedves ismerősként köszönthetjük műsorunk részvevőit és közönségét.
Ha olvasod soraimat és neked is van otthon a fiókodban néhány teleírt oldal, küldd el nekünk! Hátha legközelebb hallhatod, láthatod írásaidat, és valóra válhat egy álom a Te számodra is.

Bakos József