Kőműves Ida: Vívódás

VÍVÓDÁS

Mily sűrűn potyognak az égi könnyek,
odafent.
Ne hidd azt, hogy nekem így könnyebb,
idebent.
Jó az, hogy az égiek is velem sírnak,
megnyugtató.
Mégsem egyedül csak magam vagyok,
könnyhullató.
De te messze távol maradsz mégis,
ez fegyelem.
Sírok, zokogok, ahogyan az ég is,
nincs kegyelem.
Jöjj haza, jó lenne hallani ébredésed,
feledd vétkem.
Légy velem, hogy érezzem érverésed,
ez a létem.
Pengeted halkan, csendben a hárfa húrját,
enyhíti bűnöm.
Megfonom a megbékélés koszorúját,
elérni üdvöm.

Kőműves Ida
298
keni - 2011. augusztus 27. 19:23:40

Kedves Ida !

Bármennyire szépen írtad is meg e versedet, valóban egy nagy szar az életünk, és vívódásokkal tele kell leélnünk, de minek ?

Tisztellek !

- keni -

524
BogIcu - 2011. augusztus 27. 19:02:25

Idukám!

Ez gyönyörű!
Szerintem te már rég megfontad a megbékélés koszorúját...

Gratulálok szeretettel: Icu

2175
hzsike - 2011. augusztus 27. 17:41:21

Kedves Ida! Remek kis verset írtál, a formáját is nagyon birom.Gratulálok szeretettel.ZsikePfft

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.