H. Gábor Erzsébet: Évszakok

Évszakok

Nevetve búcsút int a nyár,
Egy évet most majd újra vár,
Könnyedén viszi batyuját,
Itt hagyva huncut mosolyát.

Komolyan gondterhelt az ősz,
Szorosan nyomában a csősz,
Nyakára hág biz a szüret,
Munkában nem lehet szünet.

Telik a puttony a hordó,
Folyik a must finom bordó,
Mézédes szőlőnek leve,
Jókedvű emberek heve.

Aztán majd érkezik a tél,
Az idő nem sok jót ígér,
A tájat hó takarja el,
S várja, hogy mikor jön a jel.

Kívánja tavasz illatát,
Élete nagy pillanatát,
Amikor jön a jó idő,
S ettől majd felolvadhat ő.

Nemsoká ismét jön a nyár,
Egyik a másikára vár,
Évszakok szabályos sora,
Az élet nem áll meg soha.

H. Gábor Erzsébet
2678
Emperor - 2011. október 06. 21:41:43

Kedves Zsike!
"Az élet nem áll meg soha." Ez bizony így van, az évszakok váltakozása már lehet, hogy nem is egészen így van...
No, de ne legyek ünneprontó, a vers az vers, és szép mint mindig. Gratulálok!
Szeretettel, Ida

277
farkas viola - 2011. október 06. 15:52:03

Kedves Zsike!
Nagyon tetszik a versed. Az évszakokat mindjárt emberi formában látom: a nyarat a huncut mosolyával, a gondterhelt ősz, amin készül a szüretre és így tovább.
Örülök, hogy olvashattam, különös hangulatú versed.
Szeretettel: ViolaPfft

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.