Jártó Róza: Egy vagyok a sok közül

Egy vagyok a sok közül

Egy vagyok a sok közül,
Ki a szunnyadó reményeit halomra veti
miközben megnyitja a csönd kicsi sufniját.
Kinek lelkét láthatatlan aggódás hatja át.
Aki rozsdás napjait pórázon vezetgeti
és kopasz papírlapra kormos panaszokat fest
Még lelkében is megmártózik az est.

Egy vagyok a sok közül
ki az elbújt bizalmat nem leli
Ki nem akar teljesedni, nem akar kiválni,
Fél a jövőjétől, mert ellensége a BÁRMI.
És nem akar semmit felejteni.
Kiben bánat és bosszú végérvényesen egy
Ki a végrehajtó idővel egy végtelenbe megy.

Egy vagyok a sok közül,
Kiben együtt a bánat, a derű és a jó,
Ki a múlt romjai közt néha még reméli,
Hogy ÉLNI egyszer majd megéri,
ha a bűvös rejtélyt megoldja a szó.
Kinek egész vagyona béna lelkiismerete,
és ez az egyetlen egy, foltozott élete.

Jártó Róza
2275
Radmila - 2012. március 16. 08:15:02

Kedves Róza, emberi érzelmek, ami örök, és az elkeseredés hangja nagyon szép verssé kerekedett.
Szeretettel gratulálok: Radmila

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.