Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Fehérvári Zsófia: Meghasonlás

Meghasonlás

Olyan korán lettem anyátlan, apátlan
elhagyatott árva
mintha nem is születéssel jöttem volna
erre a világra
olyan vagyok, mint egy magányos cédrusfa
tűlevelű ága
vagy milyen vagyok, azt az Isten tudja

nem mondták még nekem kire hasonlítok,
kitől örököltem
az eszemet, nem tudok mit tenni befelé ordítok
ne lássák köröttem,
majd szétfeszít a magányosság húrja
vajon kié vagyok, azt az Isten tudja

másoknak már mondták olyan vagy mint anyád
vagy talán az apád
én csak annyit tudok, az embernek fia
rosszakat is kap ám,
de én nem kívánom másnak, azt ami a jussa,
hogy miért is vagyok,azt az Isten tudja.

Fehérvári Zsófia
2952
bruxinelli - 2012. június 22. 13:53:23

Kedves Rozálka !
Amit jelenleg érzek , hogy miért is vagyok nem más
hálát adni Istennek, hogy megtartott, örülök, hogy felkelhettem, igyekezem naponta a lelki békémet megőrizni, uralkodni az unalmon, szeretni azokat akiket lehet és azokat is akik nem engedik magukhoz közel a szeretetet és este mindezt megköszönni.
Köszönöm, hogy elolvastad a versemet, jó olvasni higgadt véleményedet.
Szertettel,Zsófi

1209
angyalka - 2012. június 21. 21:05:44

Kedves Zsófika!!!

Hidd el okkal vagy itt ezen a földön, még ha nagyon sokszor keserű is az élet!A jó Istenünk meg úgy is tudja mi a szándéka velünk.
Szeretettel:Rozálka

2952
bruxinelli - 2012. június 18. 21:26:26

Kedves Ildikó!
Kedves Róza!
Szeretettel és hálás köszönettel vettem ,hogy itt jártatok és elolvastátok . Ezt a versemet már régebben írtam,cím nélkül, eléggé elkeseredett állapotban.
Szeretettel üdv. Zsófia

2135
mami - 2012. június 18. 19:44:26

Kedves Zsófi!

Nem is olyan könnyű erre a "témára" verset írni. De rajtad ez sem fogott ki. Igazán szép verset írtál. Nekem tetszett.

Szeretettel: Jártó Róza

1160
Kokesz - 2012. június 18. 05:08:36

Kedves Zsófia!
Jót, rosszat, fenn a magasban Istennél, vagy talán
a földön lenn, de vagyunk, alkotunk.- mint most te
ezt a szép verset.
Szerető üdv Ildikó

2952
bruxinelli - 2012. június 17. 22:18:15

Köszönöm kedves Ida,hogy itt jártál és az is nagyon jól esik ahogyan helyreigazítottál.
No nem a ritmusban ,az ütemben, a rímekben, hanem a gondolkodásmódomban.Lám meghasonlottam a meghasonlásban.
Szeretettel,Zsófi

2678
Emperor - 2012. június 17. 22:03:29

Kedves Zsófi!
Ha korán árvaságra jutottál is, voltak szüleid, tudod kié vagy. Hogy miért vagy? Mert küldetésed van itt a földön, ahogyan mindannyiunknak. Hogy milyen vagy?
Nos, egy nagyon kedves ember, hatalmas szívvel, aki időnként megajándékozza költőtársait és olvasóit ilyen gyönyörű verssel, mint amilyen ez is.
Nagyon tetszik a versed. Szívből gratulálok!
Szeretettel
Ida

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.