Tóthné Földesi Ilona: Esti csendben
Esti csendben

Selymes szárnyát rám borítja
szelíden a fény, mint az esti szél,
árnyékkal elvegyülni kész.
Harangszóval a felhőkre evez
áldott megfáradt áhítat.
Mélyről szakad fel egy sóhaj,
száll, mint a lebegő pitypang.
Álmok között mégis tombol,
árad az érzelem, hiába a pillanat
egy gyáván reszkető mosoly,
elhaló ima a teremtő előtt.
Naponta meghal e zsongásban
s újra éled a jelen szégyenében
meghurcolt tisztesség, éltető erő.

Esti csendben alázatra
szelídül a büszkeség.
Csöndes árkot mos arcomra
a fénytelen szürkeség.
1119
tatos - 2013. július 23. 17:26:53

Kedves Ilonka.
Lelkemig futottak eltitkolt fájdalmaid amellyek lehetnének boldog fénysugár is az életben. Mennyi szorongás és mély titkol kín is rejlik a hallgatásban. Gratulálok szép versedhez, mely annyi fájdalmat takar annak ellenére, hogy tele van csodálatosan sok szépséges hasonlatokkal. Szeretettel Gyöngyi.

3920
lilapetunia - 2013. július 22. 23:03:59

Kedves Ilona!
Szeretném én is leírni, hogy örülök, hogy egy kötetbe kerültünk; örülök, mert szeretem olvasni a verseid. Másmilyenek, mint ahogy én élem át a világot, s ahogy én próbálom "megfogni", de talán épp ezért is jó érzés.
Szeretettel gratulálok,
Márta

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.