Tóth Sarolta: Tempora mutantur, et nos mutamur in illis
Tempora mutantur, et nos mutamur in illis

Szállt az idő észrevétlen,
mint a madár őszi szélben.
Szárnyaszegett lett a munka,
haszontalanság - jutalma.
Fájdalomba torzult élet,
megkeseredett a lélek.
Elfogynak a jó barátok,
megnőnek a távolságok.
Zsákutcába futó évek,
temetői síremlékek.
Halottaink gyarapodnak,
száraz ágon sötét varjak.
Kárognak e gyászmadarak,
az Idő részvétlen marad.
Száll az idő észrevétlen,
hervadt virág a szépségem.
Repedt harang kong a dalban,
ezüst szálak sötét hajban.
Lelassulnak a lépések,
de a halált le nem késed.
Gyászos ének sirat téged,
őszi szél elfújja mécsed.
Szirmot bontanak virágok,
reményt adnak újabb álmok.
Pörög, forog, zúg a világ,
nem hallja siratódalát.
Belehull a Semmiségbe,
tér-idő végtelenségbe,
de ember nem veszi észre,
rohan a saját vesztébe.

Latin szállóige: Változnak az idők és mi is változunk bennük
3177
mamuszka - 2013. augusztus 28. 13:41:21

Drága Veronika

köszönöm hűséges figyelmedet

szeretettel SaroltaHeart

3177
mamuszka - 2013. augusztus 24. 17:13:08

Drága Lexi!

Sem a helyzet, sem a saját helyzetem nem engedi, hogy vidám legyek.
Szerintem ez nem a legrosszabb versem, de a latin címe elriasztja az olvasókat - sebaj.
szeretettel ölellek MamuszkaRose

3300
kandracs roza - 2013. augusztus 23. 21:54:42

Édes Mamuszkám...szomorú vagy megint. De versed csodás.Puszillak Lexirózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.