Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: A kölyök és az emberek
A kölyök és az emberek

I.

Furcsák vagytok ti két lábra állva mind!
Ki a magasból rám letekint
érez még alant új illatokat?
Friss, párolgó földszagokat?
Hogyan kaptok válaszokat
a sok miértre?
Mi ez a nyakamon? Ki kérte
hogy idehozzatok?
Hogyan lázadozhatok,
ha szavamat sem értitek?!
Hárman álltok körbe,
ja és az a picike.
Nem fér a bőribe,
a lába is görbe. Inkább mászik.
Neki legalább négy lába van
de szép bundája hiányzik.
Estefelé, ha fázik, ki nyalogatja
tisztára maszatos, kerek fejét?
Tejszagú, fehér kezét
miért ingatja az orrom előtt?
Fura ez a délelőtt.
Csúnya három idegen.
És a picike.

II.

Az nem vicsorgás, ha kint van a foga.
Kicsit ostoba dolog, de tetszik
ahogy vartyog és veszekszik
kitömött fura-figurákkal.
Haragban lehet a fákkal,
mert mindig nekik megy és elhasal.
Nem tudja mit akar, csak mászik
vagy ül a helyén.
Nagy csomag bűzlik a fenekén.
Jön a három magas. Vizet töltenek.
Minek? Valaki beteg?
Végül elém tolják. Az egyik milyen fáradt!
A félfülű tálat nekem hozta.
Előtte még vízzel kimosta,
úgy töltötte meg, majd leült a gangon.
Ülök én is, mintha ez volna dolgom.

Ülök, lihegek és vigyorgom,
mennyire furcsák ott fent,
a magasban ketten, az öreg csendesebben
és a picike bűzgolyó.
Nevetnivaló, ahogy felém araszol.

A teraszról a két magas is leül.
A pici hozzám ér és legbelül érzem,
milyen törékeny. Látom a fényben,
ahogy átlátszik fején a sörénye.
Mellém fekszik a gyékényre
és a számban kutat. Hát ilyet!
Bátorság ez, vagy bizalom?
Félek, nem tudom.

III.

Már tudom. A tál evésre invitál
és a bűzgolyó nem bánt, csak kiabál
és vigyorog. Arcán lecsorog
a frissen szerzett tejadag.
Nagy a hasa és hogy dagad
napról napra nagyobbra.
Ma rám mászik és a fülem fogja.
Kapaszkodj, te kis idióta, vagy leesel!
Még én vigyázok, óvatosan állok,
hogy a fülemmel tartsam! Ezt én akartam?
Miért bízik bennem, mikor magam sem ismerem
magam?

IV.

A két magas, az öreg és a tejivó megváltoztak.
Szavuk is értem néha, s mikor tálat hoznak
tudom, jön a víz, evés, a kerti csend,
a pihenés. A tejivó tréfálkozik.
Fehér, amit iszik, csak legfelül.
Alatta valamilyen nedves árpa,
pezsgős, aranysárga bűzölög.
Az állandó ez lehet. Ha nem a gatya,
akkor a száj ont szagokat.
Kerülik a jó illatokat, amit a föld áraszt.
Mégsem fáraszt közelségük.
Hidegben takargatnak, jó időben vakargatnak
és sétálni is megyünk. Azt a rabláncot
a nyakamból, ha levennétek! Rajtatok sincs.
Kérlek!

- Sűrű tincs lett a tejivó fején,
az öreget jól ismerem, nincs benne semmi idegen.
Fejét tél-haj koronázza.
A két magas néha hozzám hajol, nevem kiáltja,
illetve egy szót, amire azt hiszik
hallgatok rá egy kicsit.
Nem veszitek észre, hogy érezlek titeket?
Hogy tudom, ki örül, ki fáradt, ki beteg?
Az én szavam semmit sem ér?
Ha az ifjú engem kér, játszom vele.
Furcsa, üres a ház nélküle
és még a hármakat is kedvelem.
Mikor - ritkán jönnek - kedvesek velem.

V.

Nagyon fáj a combom. Nem tudok felállni.
Jön az ifjú, nem mutatom, hogy melyik ponton,
csak nyalogatom nem látható sebem.
Lassan tálamhoz érkezem és érzem,
lábaim az öreg nézi. Azután engem.
Rám mosolyog, dörmög, érzi a változást.
A két magas is hetek óta ölelget.
Magas, magas, de furcsa szerzet vagytok.
Hány évet kihagytok az ölelésből,
s amikor késő lehet itt lent,
pótolni akartok mindent egyhuzamban.
Várok, magamban rettentő már a fájdalom
végig a lábamon, de nem mutatom.
Büszke vagyok. Társnak jöttem.
Most borul az ég fölöttem, pedig
úgy futnék, szállnék veletek
bepótolni röppent éveket,
nem lehet már. A nyár bíborba váltott.
Megjött az ifjú! Csak állt ott,
ahogy észrevette bénult lábaim.
Mellém ült. Gyógyító szárnyain megérkezett
érintése. Nem megyek, nem, mégse
most, és éreztem a remegést a kezében
és tágra nyílt szemében valami csillogott.
Remélem nem fázott meg. Megnyaltam.
Azután hagytam, csak hagytam, hogy öleljen.
Köröttem fénylett a két magas, az öreg
és az ifjú hallgatott.
Néztem őket, elköszöntem.
Az ifjú elaltatott.
4218
bujdosomiklos - 2013. november 12. 09:59:34

Kedves,
Látod, már süt a nap. Wink Köszönöm, hogy itt jársz.
Barátsággal;
Miklós

3652
zina - 2013. november 11. 12:25:43

Sad Még ez hiányzott ebben a borongós időben..., de örülök, hogy olvashattam!Smile Remek történet.

4218
bujdosomiklos - 2013. október 09. 10:06:39

Kedves Germain.
Nagyon örülök, hogy elolvastál, és véleményeddel megtisztelsz, igaz, nem érdemlem meg kedves szavaidat.
Leírtam csupán a valót, a gondolataimat szeretettel.
Köszönöm, azért jól esett. :-)
Legyen szép napod!
Miklós

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.