Tóth Sarolta: Szürrealista vers
Szürrealista vers

Áll az idő,
csak én megyek,
visszanéz a táj.
Sáros cipő,
rajta hegyek
szürke pora fáj.
Rohan az út,
én csak állok,
rám néznek a fák.
Csillag sikolt,
tapsol a Hold,
feltekintek rá.
Madártetem,
fenn a hegyen,
életre hívom.
Bomlott elme
gerjedelme
most verset dalolt.
3177
mamuszka - 2014. október 19. 09:19:53

Ica kedves

köszönöm a kedves Rosevéleményt

szeretettel mamuszka

3649
Oroszlan08 - 2014. október 18. 13:06:33

Remek ez a versed! In Love Szeretettel gratulálok: Ica

3177
mamuszka - 2014. október 18. 12:06:22

Kedves Hespera!

öröm nekem, hogy megírtad véleményedet - nagyon őszintén és értőn.
Ez a vers egy különös pillanat szülötte, a helyi napilapban is megjelent.
Nem jellemző eddigi - tanárosan tanító - verseimre.

Saját magam is meglepődtem tőle.
köszöntelek szeretettel SRosearolta-mamuszka

4736
Hespera - 2014. október 17. 22:34:41

Drága Mamuszka!
Ez a Vers egészen más, mint amit megszoktam!
Hihetetlenül hatásos anélkül, hogy emberi bölcsességsűrítmény lenne.
A Költészet tanulságos példázata inkább.
Tetszik nagyon, a rímek meg-megbillenése kevéssé zavaró, alig tűnik el, mivel annyira visz a ritmus, a gördülékeny sorok, s folyton elámulásra késztetnek a költői képek!
REMEK!
Gratulálok!
Hespera

3177
mamuszka - 2014. október 17. 09:43:16

Zsermen barátom!

megemelem - nem létező - kalapom szakmai tudásod előtt.
megtiszteltél gondos elemzéseddel, köszönöm.
Az utolsó sor rímtelensége szándékos - felkiáltó jel,
a szerző szándékára hívja fel a figyelmet.
Csak a kedvedért még maradok, bár az idő nem áll,
sőt szalad, és én lemaradok...
szeretettel MamuszkaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.