Sztancsik Éva: Révedés
Révedés

Mindenki meghal, ki született valaha;
messze szökdös a virág édes illata -
kifakulnak rétek az elsatnyult fűtől,
gazdátlan gondolat hasad a fércműből.

Elporladnak álmok, elűzetnek vágyak;
szépségnek párlata a ráncokra ráfagy -
(kettétört érzelmek csalódottan, csonkán
csupaszra vetkezve, erejükben fogytán)

Nézek egy pókot a sarok szegletében...
küzd a hálójával, nem az ellenségem -
figyel a szövésre, dolgozik ő gyorsan;
és mire lesne rám, leseperem nyomban.

Látóhatárt fürkész magasan egy ablak;
éppen addig lát el, ahol a Hold ballag -
ám eltűnik az is...ott, hol az Ég derül,
narancs-nevetése függ rajtam, ékszerül.

Apadnak tengerek, kagylót vetnek partra;
gyöngyeik lapít'nak magukra maradva -
csöndes rabságuknak drága kincsét őrzik
...s eközben az Élet fakad, ősztől őszig.

(2013 / 2015 június - átdolgozott verzió)
3392
lambrozett - 2015. július 20. 01:52:57

Kedves Lenny!
Örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagy, szívemből köszönlek. Smile Minden jót, kellemes napokat és sikeres alkotásokat kívánok Neked, szeretettel. Éva

5140
Korana - 2015. július 18. 19:50:07

Nagyon szép, micsoda képeket "festettél" elénk!
Gratulálok Smile
Üdv,
Lenny

3392
lambrozett - 2015. július 16. 17:58:39

Nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek, kedves Viola és Eta, hogy elolvastatok és pár szót hozzá is fűztetek. Örülök Nektek. Szeretettel. Éva

3377
LIne - 2015. július 16. 08:49:40

...az életkerék forog - forog.

Ölellek Éva!

Eta

277
farkas viola - 2015. július 15. 09:14:01

Drága Éva!
Kitűnő versed belém szövődött. Magával ragadott nem csak a tartalma, hanem a dallama is.
Örömmel olvastam.
Szeretettel: Viola RoseHeartRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.