Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Joli Reitinger: A zenén túl
A zenén túl

Ahogy szállt a dallam, találkozott a széllel,
jázminillatokkal, a vágy apró neszével,
velük együtt zenélt a tarka képzelet,
az áldott éjekbe megbúvó hangjegyek.

Terelgették egymást álmatlan, éberen,
hogy minden mindig szebb, ékesebb legyen,
igaz lobogásuk, hogy mások ne lássák,
magukra vették a szerelem palástját.

Eljutottak oda, hol bús, kopár a táj,
s hol zeng a kék azúr, mint egy üvegpohár.
lombok közt is jártak, - ezt fel kell, hogy fedezd -,
levél szólt a fának, - most nehogy eleressz! -.

Kihallgatták őket a hegyek, a völgyek,
madarak figyeltek, vadak kergetőztek,
még forrás is fakadt, még ágfa is roppant,
annyira, hogy a szív majdnem belerokkant.

És repült a daluk, csuda égi hóbort,
nedűként kortyolták, mint afféle jó bort,
részegek lettek a piros, sárga rózsák,
üzentek: álomból lesz majd a valóság.

Harsogott színével a muskátlis ablak,
egyre csak dúdolta, akarlak, akarlak.......
Hallgattuk, köröttünk dudorásztak, mígnem
váratlanul minket átölelt az Isten.
5547
Joli - 2016. október 20. 18:07:40

Kedves Keni nagyon köszönöm elismerésed, soraid.

Szép estét!

JoliSmile

5547
Joli - 2016. október 20. 18:06:40

Kedves Barna köszönöm szépen az olvasásod, véleményed.


JoliSmile

298
keni - 2016. október 19. 08:59:11

Drága Joli !

Ez aztán a vers a javából, dallamos, harmonikus, jól futó ének , gyönyörűek bene a festett képek, gazdag és színes - ilyet írni mesterség is meg élvezet....

Csak F E L Ü L M Ú L H A T A T L A N N A L

dicsérhetem meg ezt a szép lírát,,,,

Szeretettel !

- keni -

4930
barnaby - 2016. október 18. 16:59:22

Csodaszép lírai alkotás. Gratulálok.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.