H. Gábor Erzsébet: Te voltál
Te voltál

Rám hullt az éjszaka fekete leple,
mardos a bánat, a húsomba váj,
ülök a széken a remete csendbe'
reményem régen a semmibe veszve,
szaggat a szívem is, annyira fáj.

Hiányod üvölt a néma szobában,
véresre rágom a cserepes szám,
üresen bámul rám ma is az ágyam -
párnádat simítom vágyódva, lágyan,
huhog a kuvik a jegenyefán.

Reszketve kucorgok, fagyos az éj ma,
felhúzott térdemre hajtom fejem,
gyermekként zokogok - az vagyok néha -
mióta elmentél, vak lettem, béna,
a létem gúzsba köt - mi lesz velem?

Te voltál nékem a szemem világa,
utamat mutatni csak te tudod,
tavaszom teérted borult virágba -
akarlak, de most már minden hiába;
zörgetek, s ajtódat reám csukod.
2175
hzsike - 2017. január 27. 18:08:03

Köszönöm szépen az olvasást és a kedves szavaitokat, drága Rózsa, drága Keni.
Szeretettel láttalak Benneteket nálam. Zsike Smile Smile

3933
vadvirag47 - 2017. január 27. 16:19:46

Drága Erzsike!
Remekül szedted rímbe, kedvesed - életed párja - utáni múlhatatlan szereteted. A ritmus, az ütemes lüktetés - az időmérték alkalmazása - felerősíti az érzéseket, és mély nyomot hagy az olvasóban. Az öt soros versszakok is méltó veretbe öntik, és kihangsúlyozzák a lényeget...a gyötrő magányt.
Szeretettel gratulálok e gyöngyszemhez. Rózsa

298
keni - 2017. január 27. 10:34:44

Drága Hzsike !

Szerintem most is remekeltél ezzel a gyönyörű időmértékes rímelésű szép verseddel, melynek témája is olyan kellemesen lágy - lírai,,,,

Gratulálni tudok csak !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.