Kövesdi Ferencné: Emlékezés az én drága Édesanyámra
Emlékezés az én drága Édesanyámra

Családunkban ő volt a "mindent tudó"
Ami, csak hiányzott "mindent megadó"
Lehetetlent nem ismert ő"intézkedett"
A nehéz gondoktól tudom szenvedett,

Fateknőbe mosott Ő öt kis gyerekre...
Lótott-futott és gondolt mindenre.
Biztonságot sugárzott drága két szeme...
Mi örültünk,mert nekünk jó volt Ővele.

Nem tudom,hogy neki is jó volt e velünk..
Vagy életét mosolyogva adta minekünk?
Ünneplőben ritkán láttam...mindig dolgozott
Ha valami fájt nagyon...a karjába fogott.

Minden bajra tudott írt,ami gyógyított...
Közben az Ő fiatalsága...lassan "megkopott"
Rágondolok és a szívem csordultig tele..
Remélem,hogy a jó Isten törődik vele....!

Kövesdi Ferencné Teri verse

.
498
kovesdiferencne - 2017. szeptember 12. 14:18:07

Kedves Rita!
Köszönöm az együtt érző hozzá szólásodat!
Többször is elolvasom.
Szeretettel : Teri

498
kovesdiferencne - 2017. szeptember 10. 21:37:55

Kedves Lajos!
Köszönöm a véleményedet és a látogatásodat: Kövesdi Teri

5668
meszaroslajos60 - 2017. szeptember 10. 21:09:46

Kedves Teri!
Meghatóan szép alkotásodhoz szeretettel gratulálok, Lajos.Rose

498
kovesdiferencne - 2017. szeptember 09. 13:08:07

Kedves Rózsa!
Köszönöm,hogy elolvastad a versemet és.........tetszik.......adok a véleményedre
Szeretettel: Teri

3342
rozsaschvalm - 2017. szeptember 09. 12:42:42

"Rágondolok és a szívem csordultig tele..
Remélem,hogy a jó Isten törődik vele....!"
Kedves Terike!
Nagyon szép emlékezés, gratulálok!
Sok szeretettel: Rózsa

498
kovesdiferencne - 2017. szeptember 08. 19:34:14

Kedves Keni!
Kedvencem ez a vers.......az én Anyukám is teregette a sok általa kimosott ruhát
a padlásra......én meg szerettem volna vele menni, de a nagy lavór ruhát is elég
volt fölcipelni így én vártam,hogy mikor jön le.
Köszönöm az "emlékeztetést".
Szeretettel : Teri

298
keni - 2017. szeptember 08. 18:56:54

Kedves Terike !

Én most József Attila versét idézném ide emlékezésed segítségére;

*Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.*

Sok-sok szeretettel !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.