Kristófné Vidók Margit: Egy esztelen szenvedély
Egy esztelen szenvedély

Fáj most nagyon az élet,
hiszem, hogy lehetne szebb is,
jobb is, mint amit most érzek.
Szeretném arcod újra látni,
érezni simogató szavad,
de mindez már a múlté,
csak felednem szabad.

Egy szerelem véget ért,
de emléked elkísér, bárhová lépek.
Szemem könnyes, de szívem már kiégett,
olyan, mint egy alvó vulkán krátere,
mely csendben belenyugszik mindenbe.

Felszáradnak a könnyek, és már sírni sem tudok,
pedig ő csapott be rútul, kit annyira szerettem,
ki sosem látott sírni, kiért annyit szenvedtem.
Szép volt ez az érzés, fájdalmasan szép,
most mégis maró kétség gyötör,
és belül e szörnyű kín, mindent összetör.

Megölt egy érzést, mely számomra mindent jelentett,
mégis érzem - nélküle nincs élet, nincs szerelem,
ha újra jönne, és mondaná szeret,
én repülnék karjaiba, mint egy csacska gyerek.

1979.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.