Éva Kuslits: Emlékezés
Emlékezés

Az én anyám életet adott,
Mikor a szél, leveleket hordott szerte-szét,
A fénylő nap, sem bújt a felhők mögé.
A tavasz pompáját, a nyár melegét,
Csodálni nem volt ideje.
Mikor a dér, az ágakra fagyott,
Az élettől, akkor búcsúzott.
A gyertya csonkig ég,
Az emlékezés lángja,
Vulkánként bennem él.
Gondolatom nála jár,
Sosem felejtelek édes anyám.
A távolság ki tudja mekkora,
Sejtelmesen tekintek a holdra.
Az idő mint homokóra úgy pereg,
A tél napfény után kesereg.
A szürke napokban,
A múltról az ember elmereng.
A felhőkön át mosolyogsz,
Arcunkra titkon könny csorog.
Messziről is fogod a kezem,
Érzem, most sem engedted el.
A madár is elszáll,
Mint a sas a sivatagi szélben,
Tétován keresem, merre jársz.







2018.10.31.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.