Kacsó Krisztina: Ridegség (2019. január)
Ridegség

Vérszínű kabátját szorosan húzta össze magán,
tekintetét a semmibe fúrta.
Nem a tél hidegétől fázott,
a sötét ajtó mögötti ridegség kötötte gúzsba.

Szeresd a gyermeket!
Csak akkor hozd a világra,
ha mezítelen lábát be tudod fedni,
ha a szeretetetteddel mindennap meg tudod lepni.

Kicsiny kis leányka,
a fagyos padlótól hófehér a lába.
Hiába áll ott szeretetre várva,
csak egy fekete, résnyire nyitott ajtó várja.

Nem a hidegtől didereg a teste.
Nem a tél miatt áll a gangon este.
Talán egy szörnyeteg lakik az ajtónál,
ezért álldogál tehetetlenül a hideg falnál.

Fázó kislány szemében nem csillog már a fény.
Szeme színe átvette az ajtó színét.
Űzöttként, riadtan támasztja a falat,
mintha attól elüldözhetné az agresszív vadat.
Sovány testét egyre kisebbre zsugorítja a hideg,
amit nem a tél hozott el,
hanem a hidegbe csavart érzelmek.

Szeresd a gyermeket!
Ne engedd, hogy fázzon!
Ne hagyd, hogy kicsiny kis lelke
egy fagyos gangon várjon.
Óvd, melegítsd
lelked minden szeretetével,
mert nélküled megfagy
gyermeki tehetetlenségével.




Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.