Horák Andrea Kankalin: Gyöngy(szemem)
Gyöngy(szemem)

Nem hagylak senkinek, és mégis hallgatok.
Nem hívlak magamhoz, te titkon jössz felém.
Csak merném mesém elmondani... úgy vagy itt,
hogy álmom beenged, s képet pingál elmém.

Kapaszkodok húsz körömmel, hiába csönd
és néma távolok s a vízbe fúlt hegyek,
és félek úgy az ártól, széltől is... ledönt;
bárcsak végre látnám hogy legyen, hogy legyek.

Tudom, a vérem csak csordogál, s a világ
pokolra űz magából, nem tűr meg, taszít,
és szomjazom, hiába tengerár; sivár
sivatag, kőből köpült fájdalom van itt.

Te jól tudod, a csöndek olykor csendesek,
s érted úgy zenélnek szótlanul, szavakba
varrják azt, amit a hang sosem ereszt meg,
csak a csönd: a lélek és a szó hatalma.

Énekelek. A láz olthatatlan tarolt.
Hűlni nem vágyom, minek? Éppen Ott vagyok.
Én böngészem a szót, Te érzed a hangot...
százból egyet... és ezért élnek a dalok.
3649
Oroszlan08 - 2019. április 10. 15:09:32

Kedves Kankalin!

"Te jól tudod, a csöndek olykor csendesek,
s érted úgy zenélnek szótlanul, szavakba
varrják azt, amit a hang sosem ereszt meg,
csak a csönd: a lélek és a szó hatalma."

Lenyügöző szépség!
Szeretettel gratulálok az egészhez
Ica

5548
babumargareta - 2019. április 09. 12:54:48

Kedves Kankalin!
Meghatóan fájdalmas sorok!
"és szomjazom, hiába tengerár; sivár
sivatag, kőből köpült fájdalom van itt"
Bánatod sötét tengerén mégis ring egy csónak, hiszen ezek érzések ... bár ha ki tudnád szavakkal fejezni minden érzésedet, talán másképp irnál.
Gratulálok szeretettel....BabuRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.