Adamecz László: Fényképedet nézve
Fényképedet nézve

Szemközt veled először állok,
a mosoly szádon oly szerény,
arcodon, szemeid körül ráncok,
tekintetedben bágyadt remény.

Szemeidben tört varázslat,
melyekkel fáradtan nézel rám,
az elveszett jövőt már nem látod,
szerencséd is már messze jár?

Hogy itt vagy, a felvételről látom,
mégis érzem távoli gondod terhét,
virulásod még nyomát hagyta,
magadban hordod vágyaid vermét.

Kérem az időt, segítsen néked,
hogy daloljon ismét a lelked,
fénye legyél a mindennapoknak,
boldog lehessen bús szíved.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.