Pfluger Ferenc: Még vagyok
Még vagyok

Az alkony bőröm alá mászott,
kitolja kívülre a sok ráncot,
hályog ólálkodik szememen,
szemüveg szorított fejemen

már őszül, és ritkul a haj,
a fodrász sem duhaj,
csak ollót csattogtat,
fejemen hajat nem hajtogat,

csontjaim idő rágja, eszi,
agyam még csak észre sem veszi,
széttaposott lábaimon gágog
a lúdtalp, körmöm nem rágom,

mert a fogak itt hagytak egyedül,
lettem mozgó sejtkupac temetetlenül,
azt mondják és mondja a fáma,
belehalok a nagyvilágba,

bőröm lesz zörgő pergament,
agyam kattogó eszement
demencia, csak a szív marad,
mely néha már megakad.
6512
pflugerfefi - 2019. augusztus 27. 10:43:23

Kedves Marika!
Több ironiat szerettem volna
belecsempeszni, de nem sikerült!
Köszönöm veleményed!
Szeretettel .
Feri.

6452
Szaipne Kiss Maria - 2019. augusztus 25. 19:39:15

Kedves Ferenc! Igen, az oregedes sok gondolatot
leirat velunk. Neha szomoruan, neha mosolyogtaton.
Versed talan a ketto otvozete. Szeretettel, (egyutterezve Veled)
olvastam.
M.Angry

6512
pflugerfefi - 2019. augusztus 16. 15:21:16

Kedves Icu!
Igen.
Az önirónia hangsulyozottan kapott
helyet a sorokban, szolid mososolyt
csalva az olvaso arcara!
Örülök tetszésednek!
Szeretettel. Feri.

524
BogIcu - 2019. augusztus 16. 05:48:33

Kedves Feri!

Kellő öniróniával írtad meg azt a testi folyamatot, amely az öregedéssel együtt jár. Ez már annyira engem nem is foglalkoztat, csak az eszem ne menjen el végleg,Surprised ezért is írok, hogy karban tartsam elmém.
Jó vers, tetszett!

Gratulálok szeretettel: Icu

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.