Lajos Nagy: KEND ÚRFI ( TÖPŐR ) ÉS AZ AJÁNDÉK . . .
KEND ÚRFI ( TÖPŐR ) ÉS AZ AJÁNDÉK . . .
( Huszonnegyedik ének )

Második szünete van a Töpőrnek , az osztályának ,
Nevet régen adtak ennek a jó szokásnak !
Zengje a dal az évzáró ünnepének napját ,
Hogy eljött a nyári szünet , és nem lesz tanítás !

Akár , hogy is szeretünk iskolába eljárni ,
Még sincs olyan iskola ahová mindig el kell járni !
Ezért aztán ha eljön az évzáró napja az iskolai évnek ,
Mindig azt írják fel a táblára , hogy " vakáció ! " , évente !

A nyári nap melege is éri már a földet ,
A Töpőr kis Murcija is felnőtt lóvá érett !
A Kenyeres kovács is megpatkolta már szépen ,
Munkára is képes lett a Töpőr kis kedvence !

A Töpőr és Gyurka Pista is felváltva lovagolják szépen ,
Nehogy a kis lónak a hátát a súlyuk meg terhelje .
Ez jó szórakozása volt naponta a két gyereknek ,
Ezért óvatosan ültek a lóra szerelt nyeregre !

Nem volt unalmas nekik a nyári iskolai szünet ,
Vígan vágtattak a gyerekek a nyílt , tarka mezőben !
Nagy örömökben telt a napjuk mind a kettőjüknek ,
Nem is volt boldogabb a világon náluk senkise !

Egyik napon amikor éppen lovagoltak ketten ,
Egy teherautó közeledett feléjük a mezőben !
Mit láttak , mit nem ebből a gyerekek ,
Azt senkise tudja elmesélni nektek !

Aztán meg állt a teherautó mikor hozzájuk érkezett .
Abból Péter kapitány szállt ki , és mondta ezeket :
Boldog vagyok Töpőr , mert láthatlak ; hogy vagy ?
Ő felelte neki ; semmi bajom sincs kapitány uram !

Hála az Istennek , ennek örülök kis ifjú barátom ,
S örömöm emeli az , hogy egészséged is látom !
Gyengéd simogatását is érezte Töpőr a fején ,
A cselekvésével érezte a kapitány szíve melegét !

Ezért is nagyon örült a meglepő találkozásnak ,
Majd öröme fokozódott , mert meg is ajándékozta !
Töpőr csak nézte-nézte az ajándékok bemutatását , és
Nagyon várta , hogy azokat neki átadják !

A kapitány ajándéka egy kétkerekű hintó , és
A Murcihoz alkalmas lószerszám húzó !
A kapitány és társa a lószerszámot a kis lóra feltette ,
Majd annak a vonó-húzóit a hintóra szerelte !

A lófogat így elkészült , felültek arra ,
A Töpőr ült középen , mert félt , és a lóhajtást tanulta !
A fiú örült nagyon , a lóhajtást figyelte ,
A gyeplő volt az irányító , a ló ezt követte !

A lóhajtás tanulása közben , eszébe jutott Kend Uram ,
Mert ő még mindig a vonó tehenek keserves hajcsárja ,
A lassan haladó vonó tehenek bandukolója ,
A mérgelődő tevékenysége miatt mindenki sajnálja !

Kend Uram befogja a teheneit fogatába mérgesen ,
A fogatát gyalog vezetnie kell , nem mehet sebesen !
A tehenei ugyan már a vontatást megszokták ,
De mégis a teheneket vezetve irányítja a fogatát !

De sebaj , gondólja Töpőr , velem vágtat a lovam ,
Nem kell nekem cammognom a fogatom után !
Szinte repül a fogatommal a kis Murciló ,
Én meg ülve nézhetem , hogy fut a fogattal a póniló !

Aztán a kis Töpőr házához mentek a lófogattal ,
Utána érkezett a kapitány barátja teherautóval !
Csak ezt nézi , nézi Kendem Uram , a Gyurka Pista apja ,
Aki a Töpőrnek hajdani kereszt apja !


( Írta : luicic : Lajos Nagy , Kaposvár )
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.