Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Móritz Mátyás: Circulatio
Circulatio

1.

azóta is ott vagy minden
mosolyban és minden könnyben
akivel a szívünk együtt
az életben már nem dobban

kit magamban úgy őrzök én
azóta is megrögzötten
egyre akaratosabban
és megátalkodottabban

nem kérdezve hogy ami nincs
már miért kell hogy még fájjon
hogy miért kell a hiányba
sokszor most is belefagyni

a védtelen álmaimat
azóta is úgy szolgálom
megpróbálva a kedvemet
a csendből kitapogatni

remélve hogy egyszer talán
elfogadom és megértem
hogy lesz még idő mikor én
újra mellőled kelek föl

nem szégyellve magam isten
előtt hogy őt meg se kérdem
hogy koszorút köthetek-e
az idegen tekintetekből

a perceket magamban én
azóta is úgy számolom
jól tudva hogy mért szenvedek
jól tudva hogy miért tűrök

őrizgetve azóta is
emléked és gyászfátyolom
és lángvirágom mit egyszer
tudom hogy szívedre tűzök

2.

keresztül más hogy tudhatná
hogy min és hogy hogyan mentem
és hogy az élet keresztül
hányszor akart nézi rajtam

hogy a gyásszal hányszor kellett
felsírnom és megremegnem
hogy álmaim ki én hányszor
ástam ki hányszor takartam

hogy hányszor kellett belátnom
hogy mindez könnyebb már nem lesz
hogy ha lehetne én minden
egyes közös órát visszalopnék

hogy visszaad az anyai
vállad a lélegzetemhez
hogy csöndjeim ne szorongassam
tovább már gyöngyszilánkokként

hogy úgy érinthesselek meg
megértve véredként lágyan
mint akit az értetlenség
pokolfénye el nem vakít

meg nem húzódva verdeső
szívemnek sötét árnyában
behunyt szemmel a húsomba
döfve a sors vasszuronyait

mint aki magához szólni
még a verseiben sem mer
akiben azóta is a
sok révület és sok szigor

kergetőzik sírásommal
és meghízott szégyenemmel
megpróbálva kitapogatni
téged arcom ráncaiból

3.

rajtam áll tudom jól hogy az
életemet ki mivel töltöm
de ehhez valahogy magam
is el kellene hogy tűrjem

nem is tudva más gondjával
mért törődöm és vesződöm
hogy meg én megint a mások
istentelenségét keserüljem

hogy a mámor ne akarjon
dobni már az én karomba
akit jobban szeretek én
mint az édesanyját a gyermek

kit rózsaként úgy ültettem
el én a holdudvaromba
mikor rám és ránk szakadtak
az egek és a harangnyelvek

ami után úgy éreztük
hogy nincs erőnk nincsen kedvünk
megpróbálva a hitünket
belevetni minden hitbe

nem tudva hogy hogyan és hogy
mivé kellene kerekednünk
nem tudva hogy hulló hajunk
meg vajon mi erősítse

nem tudva hogy magam mire
erősítem mire gyúrom
úgy produkálva magamnak
újabb és újabb tünetet

átverekedve magam a
száraz szalmakoszorúkon
mint aki újjá fájásra
és reszketésre született

4.

egyáltalán létezik-e
gúzsba kötött szív és fogság
mikor a csírák úgy kapnak
bennem zöldülve új erőre

mikor úgy nyüzsög bennem most
is a határtalan boldogság
hogy a legragyogóbb napfény
se fér a szívembe tőle

miért kellenének nekem
a hazug és hamis igények
mint akinek nincs ereje
mint akinek nincsen kedve

miért is ne híznának meg
bennem most az égi fények
a körmeim nem edzve már
még ennél is keményebbre

miért is lenne szükségem
fülre kézre vagy épp szemre
hogy hadd legyen a halál is
a rabszolgám és a foglyom

hogy a szívünk úgy táguljon
és szűköljön gyors ütemre
hogy vallomásunk belőlünk
kitörjön és kibuzogjon

miért kellene hogy kettőnk
közül bárki bármit elrontson
úgy vetve az életünkkel
egymás előtt végre számot

engedve hogy az alkonyat
a kettőnknek ágyat bontson
egyre áttetszőbbre festve
a látomásnyi valóságot

Móritz Mátyás
2020. Augusztus 2. Vasárnap
Budapest, Csepel
6542
ritatothne - 2020. szeptember 17. 19:29:18

"hányszor kellett belátnom
hogy mindez könnyebb már nem lesz"

Vívódó, fájdalmas, szép vers.

Szeretettel: RitaIn Love

6782
Vaszily - 2020. szeptember 15. 19:25:16

Csak fel a fejjel, mindenen túl lehet, és túl is kell lépnünk, mert ahogyan a vers címe is mondja, tulajdonképpen az egész életünk egy nagy körforgás, tehát cirkuláció.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.