Kenéz István: Hidd el nekem!

Hidd el nekem !

/Elbeszélő költemény/

Hidd el nekem, hogy szép az élet,
bár sorsod most rossz úton vezet.
Gyere velem elkísérhetsz,
ha elfogadod a szerelmemet.

Fogadd el és érezni tudd
hogy már nem is vagy magad
túl mélyre vetett a sorsod,
de itt vagyok Veled - bátorítalak.

Vigaszom nincs
az elfojtott könnyeket
elsiratni nem tudom Veled,
érzem szenvedtél sokat és nagyon,
hisz az utolsó könny
még itt ül az arcodon.

A régi vidámságod szedd elő nekem
ezt a könnyet felejtsd el velem
fogadj szót most, mint egy jó gyerek
engedd - hogy messzire vezesselek.

Legyél könnyed - és nem baj , ha hallgatag
még nem várhatok tőled igazi vágyakat,
gyógyítanom kell még azt a sok sebet,
amit a bánat okozott és az emberek....

Türelmesen és szép szavakkal
megyek lépésről - lépésre eléd
úgy szeretném - lassan vedd észre,
amit adsz még milyen kevés.

Benned annyi minden szép van
és sok-sok jó gondolat
Te nem tudsz hibázni - érzem
csak, ha teljesen elvakítanak.

Hiszem fogsz még magadtól megállni
figyelnek még rád ismét sokan
hinni is fognak a szónak,
amit Te mondasz ismét - boldogan.

Ne mondd, hogy nem vagy képes újat kezdeni,
tudom nagyon nehéz elfelejteni,
amit az átélt évek súlya nyom
és míg megszokások élnek benned - nagyon.

Most más törvényt írok elő Neked.
Ehhez tartsd magad és elhiheted
ami jó volt Neked - másnak is jó lehet,
ami szép, az Neked is szép lehet.

Akinek szólni fogsz - az válaszol,
ha megszólítanak Te is válaszolj
ne rejtsd magadba az értékeidet,
adj belőle bőven mindenkinek.

Lassan lépj át az elmúlt éveken
neked sem volt jó, azt hiszem
ahogy eddig éltél, nem szívből fakadt
magadra erőltetted a vágyaidat.

Most tiszta - igaz vágy vezessen tovább.
Ne csinálj semmiből - mesterkélt problémát
Nézd azt, ami jó szándékból fakad,
Csak ami Neked jó és színtiszta igaz.

Újra érezni fogsz emberi dolgokat,
amik ma még nem boldogítanak,
mert átértékelni mindent, kevés az idő,
de múlik lassan és épül a jövőd.

Fogdd a kezem és gyere csak tovább,
ne nézz vissza hisz elmúlt az ifjúság
vele a hév a lobogás is oda,
ne sajnáld. Ettől lettél ily ostoba.

Keresd az érzések igaz válaszát,
így mélyüljön benned az értelem.
Felépülnek lassan új gondolatok
s észre sem veszed - hogy jó lesz velem.

Szerelmem tart melletted, - Neked hiszek.
Átélem lassan az életedet.
Rám nézel - boldog vagyok ...nagyon.
Két kezed nyújtod és én megcsókolom.

/Budapest, 1969./

Kenéz István
298
keni - 2008. október 07. 15:43:03

Köszönöm hozzászólásaitokat, melyeket örömmel fogadtam
keni

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.