Egyedül
A világra egyedül érkeztem,
S továbbállok egyedül, ha végeztem.
Nem a magány üres ágya,
Nem káosz szülte zsibongó lárma
Az egyedüllét, mely körülölel,
Mely mindig itt van, mindig közel.
Nem fájdalom marta tátongó űr,
Mely a gyávaság zászlaja alatt tűr.
Békés, büszke, csodálatos,
Mélyen megélve varázslatos.
Nem álarc és nem is tükörkép,
S mégis a legtisztább önarckép.
Az egyedüllét nem üres magány,
De talán a legnagyobb talány…
Önmagaddal békében lenni,
S nem rettegve a magányt lesni.
Remélem, egyszer én is megélem,
S akkor árvaságom többé nem félem!