Csap cseppen előbb, majd eső jön, bőg, zuhog.
Csak szebben látná, mily csodás is e burok!
Kapkod az arcomért az eső, bősz szelét
Csapkodja ernyőmhöz, köd takarja nyelét.
Csendbe' menetelek, csupán cipőm tocsog;
Rendre hömpölyög az utcán a víz, mocsok.
Homokot söpör az útra a nagy vihar,
Homlokon csókol a napfény, aztán kihal.
Felhő-szigetelés furakodik felém,
El (hő)-szigetel és uralkodni remél.
Az ég ketté válik, al- és felvilágra.
Az ég, mely alul van, s lesújt egy villám. Ha!
Darabokra szel egy fagyott fát, dermedő
Dara-bokra fehér koszorús lepedő,
Szelet kelt a hangja, hármat csattan, s az ág-
Szelet forró, jeges testéből a láng hág.
Késként cikázik az éjben a matt villám,
És én az ég csendes hullámait innám…
Kiapad a víz és elfolynak a könnyek,
Kiakad az ernyőm, így, nélküle, könnyebb.
Az utcára söpört homokból vár épült,
S hazudsz, ha azt mondod, hogy az ég nem szépült…
Mészáros Botond,
2015. október 12., Szilágycseh
[b]Kedves Ica![/b]
Örülök, hogy benéztél. 🙂 Tudod, kevés időm van írogatni, de azért próbálok aktív lenni az oldalon. 🙂 Köszönöm hozzászólásod! 😀
Üdvözlettel: Mészáros Botond 🙂
Tetszett nekem is. 🙂 Jók ezek a rímek!
Üdv. Ica
[b]Kedves Robi![/b]
Örülök, hogy tetszett! 😀
Üdvözlettel: Mészáros Botond 🙂
Tetszett. Üdv: Robi
[b]Kedves Zsermen![/b]
Örülök, hogy benéztél. Sajna manapság kilenc-fél tíz között végzek a tanulással, ezáltal, ha aludni is akarok, már nem nagyon fér bele az írogatás. 🙂
Még régebben olvastam, hogy a magyar irodalomban a sor eleji rímekre nincs példa, jó ötletnek tűnt, de megszórtam egy sorvégivel is, hogy érdekesebb legyen. 🙂
Számomra ez a vers pont olyan, amilyennek lennie kell. 🙂 Megpróbáltam fokozatosan leírni a történéseket, a vihar jöttét és megszűntét. 🙂 Persze, egy-két helyen maradtam a kicsit ironizáló, kritizáló képeknél, próbáltam fókuszokat váltva bemutatni a vihar kaoticizmusát. 🙂
Örülök, hogy tetszett a vers. 😀
Hálásan köszönöm hozzászólásod! 🙂
Üdvözlettel: Mészáros Botond -a kevesebb szabadidős kiadás- 🙂