(Jorge Luis Borges:
Körkörös romok című munkája alapján)
Csónakon jött, délről. Nem leli helyét.
Kótyagos mocsárban törtet. A szemét
lehunyja. Lábát a sás végig sérti,
nem tudja, miért megy, de mégis érti.
Fürge. Követi a célja száljait.
Szürke, koszos teste sötét árnyait
kába homály, tiltott varázsok érik,
lába nyomát hamu, parázs kísérik.
Sárban hemperegve vérzik és émelyeg,
így eltekeredve sem lelik kételyek.
Ima, s tusa után ráakad a romra.
Mintha tudná, hogy szent, rálép a koromra,
S míg kárhozva tépik kisded vágyai:
megálmodva vágyna istent játszani!
Felkúszik, elterül. Körbenéz ridegen,
elúszik fájdalma, fekszik az idegen.
Kényszeríti magát elnyomni az álmot,
bekeríti lassan mindazt, amit lát ott.
Kutat arra, ki jó, kutat az érettre,
olyanra, ki méltó a való életre.
Az álmok világát nem irányíthatja,
halálok között már csak lelkét kínlatja.
De nem mehet tovább. Terve megfeneklett.
Mit sem tehet. Övé nem lehet teremtett.
Akit más álmodott, nem lehet sajátja,
a hibás munkának ára van. Már látja.
Élve eltemetés vezetni, mi káosz.
-…teremtése mégis közelít a mához…-
Végezni álmával! ezt fontolja már, így.
Képezni egy újat, mit csak ő irányít,
álmodni egy saját, rátermett fiút,
s találni egy utat, hol a valóba jut.
Hát az indák között megoldást kutat.
(Lám, az égi óra alkony fele mutat,
ő pedig nem álmod', még csak nem is alszik,
kövek közé mállott hangja mégsem hallszik'.)
Visszatér a romhoz, belátja, ez kudarc.
A tér, a kutatás, a milliónyi arc,
mind köddé válik, hát szélnek is ereszti,
fél hónapon át a szemét csak mereszti.
Eljő a holdtölte. Révületbe esik,
mellőz minden valóst, amíg árnyak lesik.
Megformál egy szívet, egy tüdőt, csontvázat:
megformál egy holtat. Az ég ellen lázad.
Áthozni az álmot… Képes rá egy elem.
Átkozni a mindent Egyért. Nincs kegyelem.
A szobor: tüzes ló és tigris és vihar,
Meg persze rózsa, és bika. Reá rivall:
Csak a Tűz s ő tudja majd, hogy csupán szellem,
önmaga szemében is valódi jellem.
Kitanítja, hogy kell szentelni a tüzet,
alakítja. (s érzi, túl nagy árat fizet..)
Az álomban alvó álmodott felébred,
az álmodó pedig megbánja, amit tett.
Szívéhez láncolja hajadon reményét,
szenved, hisz eldobja tulajdon gyermekét.
Mi lesz, ha megesik ami már vélhető:
Mi lesz majd, ha rájön, hogy nem is élhet ő?
Nyugtalan éjszakák között vak reményt fűz,
kétségek hajszolják, s eljön érte a Tűz.
Simogató lángok gyűrűbe fonódnak,
ringatózó tánccal a testén: vihognak.
Nem érti, miért nem fáj, hogy átkarolták?!
S most érzi, most tudja: őt is megálmodták.
(2015 decembere, Szilágycseh)
[b]Kedves keni![/b]
Hozzászólásodat olvasva, két domináns érzés jelent meg bennem: az egyik a mérhetetlen öröm, ugyanis nagyon jólesik minden sor, annak ellenére is, hogy én, személy szerint nem érzem magamat -illetve, a versemet- méltónak arra, hogy ilyen dícséreteket kapjak. Mint a többi hozzászólásból is kiderül, a verset az ifjúsági pályázatra írtam, pedig beküldhettem volna havi pályázatra is. Azután, -habár eddigi legszebb művemnek tartom- meglepődtem a rengeteg pozitív visszajelzésnek (nem a pozitív tartalom, hanem annak hozzászólásonkénti mennyisége miatt). 🙂
A második a bűntudat. Talán jobb lett volna nem ezzel a két verssel kezdeni, mert így hamis képet festek magamról: vannak az oldalon gyenge verseim is, nem hiszem, hogy korszakalkotó zseni lennék (ezt bizonyítják a kevésbé élvezhető írásaim is), sokkal inkább a megfelelő állapotban írtam meg a verseket. 🙂
Ugyanakkor, nagyon köszönöm, hogy ilyem gyorsan átfutottál a két versen, nagyon motiváló gondolatokat osztottál meg velem. Köszönöm azt is, hogy ennyi jót kívánsz nekem, én annyit kívánok, hogy ezek után ne legyen alkalmad csalódni bennem. 🙂
Köszönettel,
Mészáros Botond 🙂
[b][color=#0066cc][u]Kedves Botond ![/u]
Nekem, mint 70 éves öreg-embernek igen nagy megtiszteltetés, ha egy fiatal 16 éves emberke megkér arra és mostanában egyre többen, hogy olvassam el műveit és véleményezzem,,,,,
Azért írom előre ezeket a sorokat, hogy most végre rátérve versed tárgyára meg tudjak végre szólalni,,,
Mert amit Te ebben a versben elkövettél, – az briliáns elmére vall és felülmúlhatatlan tehetségre – akik csak ritkán születnek ide le a földre, és olyan tiszta magyarnak, mint ahogy Te írni tudsz,,,,,.
Szókincsed fergeteges és áradó, színes és változatos, a témád kitűnő és utolérhetetlen vagy , ,,,
Neked tanítani kellene minket, mert mi hozzád képest csak kis macskák vagyunk a versírásainkban,,,,
Isten hiszem Téged a legjobb kedvében teremtett és küldött erre, és ebbe a mi világunkba mert nagyon tehetségesnek tartalak,,,
Én ha megengeded a versedet nem elemezném külön, és nem boncolgatnám részleteire, hisz szerintem nem is lehet, mert Ő maga egy egész kerek, egyetemes művészi alkotás,,,,
Én nagy reményeket és szép jövőt látok benned és jóslok Neked, mert aki ilyen fiatalon így tud írni, az vagy nagyon sokra viszi, vagy Isten bocsá – eltűnik valami külső, – belső okból a süllyesztőbe, ami ért nagy kár lenne és nem hiszem, hogy ez fordulna elő…..
Én imádkozni fokok a további tehetséged magas szintű kifejlődéséért és nagyra vidd életed során, hiszen még előtte áll egy egész élet…
[i]Köszönöm felkérésedet és megtiszteltél vele, mert öröm volt itt ezen a magazin oldalon egy ilyen verset végigolvasni, ami gyönyörűségesen szép,,,,
[/i]
[u]Sok Szeretettel kívánok neked minden további jót életed során és én ezután minden versedet figyelemmel fogom követni – megígérem!!!
[/u]- keni / Kenéz István[/color][/b]
[b]Kedves Kitti![/b]
Sajnos "ritka vendég" vagyok manapság az oldalon, de amint időm megengedi, jövök az újabb alkotásokkal! 🙂 Köszi a bíztatást! 🙂
Üdv,
Mészáros Botond 🙂
Boti, azóta már jártam itt… és nyilvánvaló, hogy még fogok is! 🙂 Nagyon tetszik!
[b]Kedves Miklós és Kitti![/b]
Nagyon szépen köszönöm méltató soraitokat, jólesett olvasni őket! Ugyanakkor elnézéseteket is kérem, hogy csak most válaszolok, de kissé "túlvállaltam" magam az utóbbi időben, vagy inkább engem vállaltak túl a teendők. Van ilyen…:)
[b]Kedves Miklós![/b]
Örülök, hogy ennyire tetszett! 🙂
Mint látod, mindenkit más-más sor fog meg a legjobban. Ezért is szeretem az ihletforrásomhoz hasonló alkotásokat. Egyszerre misztikusak és filozófikusak, olyan, mintha több vers, téma és nézet "futna" egyidőben egy bizonyos pont fele. 🙂 A mostani megszakítás után (melynek fő oka a rengeteg verseny és projekt…), május végének környékére tervezem az újbóli bekapcsolódásom az oldal légkörébe, mint aktív tag. 🙂
[b]Kedves Kitti![/b]
Számomra az egyik fő cél az elgondolkodtatás, és az, hogy valamilyen módon hassak az olvasóra (kisebb-nagyobb sikerrel). 🙂 Az, hogy többször is elolvastad a verset, számomra annyit jelent, hogy ez esetben sikerült teljesíteni ezt a célt és megéri. 🙂
[b][u]Mindkettőtöknek köszönöm az olvasást és azt, hogy időt szántatok versem véleményezésére![/b][/u]
Remélem, nem sértettelek meg a késői válaszommal. 🙂
Üdvözlettel:
Mészáros Botond 🙂
Már többször elolvastam ezt a versed Boti! Most csak jelzem itt. Igen, remek vers, zseniális! Csak gratulálni tudok!
Kit
"Eljő a holdtölte. Révületbe esik,
mellőz minden valóst, amíg árnyak lesik.
Megformál egy szívet, egy tüdőt, csontvázat:
megformál egy holtat. Az ég ellen lázad."
—-
Ezt mindenképp kár lett volna kihagynom. Óriási élmény volt számomra!
Gratulálok kedves Botond!
/ Miklós /
[b]Kedves Mara![/b]
Köszönöm az elismerő sorokat! 😀
Mivel elsősorban a ti érdemetek ez a fejlődés, szerintem nem lehet azt mondani, hogy bárkin is túlnőttem volna. 🙂
Tegnap este töltöttem fel a verset, remélem, tetszeni fog nekik. 🙂 Ha meg kritikát kapok, az se baj, hiszen segít a javításban + még nem írok évtizedek óta, így nincs is nagy rutinom. 🙂
Ne félts, egy kis kritika bármikor rámfér, főleg ennyi dícséret után. 🙂
Köszönöm a rengeteg bíztatást és a segítséget! 🙂
Üdvözlettel: Mészáros Botond 🙂
Szia Botond! Azt gondolom, túlnőttél rajtunk. kb, annyira, ahogy Zsermen mondja. 🙂
Most láttam egy másik oldalon a verset és kicsit féltelek, mert ott kíméletlenek, azt várják Tőled, amit az évtizedek óta író, publikáló öregektől. Persze ez nem baj, elvégre nem egy ifjúsági oldalra tetted kontárkodni 🙂 igaz?
Tehát csak azt szeretném mondani, hogy remek és bátor vagy!!!
ölellek,
mara
[b]Kedves Zsermen![/b]
Meglepődtem, hogy ennyire tetszett a vers. Nem hittem volna, hogy ekkora sikere lesz, de így, utólag, nem is bánom, sőt, köszönöm a [b]12[/b] pontot! 🙂
Már eleve úgy indultam neki, hogy ez a vers az ifjúsági pályázatra megy majd, de végül,
amikor küldhettem volna havira, nem bíztam teljesen a sikerében, inkább maradtam itt. Ezek szerint talán rosszul tettem, de mindegy, a múlt elmúlt. 🙂
A legnehezebb része a titokzatosság megtartása volt úgy, hogy azért nem hagyjak rengeteg kérdést az olvasóban, és ne az legyen a végén, hogy ebből semmit sem lehetett érteni. Persze, így is érthetőbb, ha előzőleg már ismert a novella.
Annak ellenére, hogy néhol ragaszkodtam a szövegi jellemzőkhöz (főleg az időrendben), szerintem sikerült egy kicsit magamból is belecsempésznem a történetben, másként megvilágítanom, talán drámaiabbá is tennem (bár utóbbi kétséges). Örülök, hogy ennyire tetszett a mű. Igazából legalább három alkalommal újraolvastam a hozzászólásokat, annyira jólestek. 🙂
Köszönöm a buzdítást! 🙂
Üdvözlettel: Mészáros Botond 🙂
[b]Kedves Ildikó![/b]
Megtisztelő, hogy ennyire nagyra értékeled ezt a verset. 😀
Ami azt illeti, én is csak nemrég ismerkedtem meg Borges műveivel, amikor magyarból a mítoszokat tanultuk (gyakorlásként el kellett olvasni a [i]Körkörös romok[/i]-at, nagyon megfogott). 🙂
Az eddigi talán leghosszabb versem lett, egy egész hónapon át készült, december 5-étől december 30-ig talán (igazából csak 5 nap volt a megírás, de a félévikre és versenyekre való tekintettel kicsit hanyagoltam). 🙂
Köszönöm a lelkesítő hozzászólást! 🙂
Üdvözlettel: Mészáros Botond 🙂
Nosza! Kezdhetek Borgest olvasni! Hála neked kedves Mészáros Botond! Hány száz éves is vagy Te?
"-nem tudja, miért megy, de mégis érti.
– Követi a célja száljait.
-halálok között már csak lelkét kínlatja.
-(Lám, az égi óra alkony fele mutat,
ő pedig nem álmod', még csak nem is alszik,
kövek közé mállott hangja mégsem hallszik'.)
-Szívéhez láncolja hajadon reményét,"
…….hogy mást ne is említsek! Legjobban tetszenek, ne kérdezd, hogy miért?
Üdvözlettel: egy tanulni vágyó