Szolga és az Úr
Hajlott háttal közeledett,
mint, aki így született,
kezében tálcával,
ezüst pohárkákkal,
Ura előtt hajlongva,
kósza mosoly jutalma.
Az Úr csak nézett,
gőggel telve éhezett,
nagy hassal, vörösen
puffadva, öregesen.
Szerelme iránta régen elveszett,
hitvesi ágyukban csendesen hevertek.
Holtukban is egy fekhelyre borulnak,
Szolga után Ura sóhajt majd.