Búsuló

Aranyoskám, hová szalad az idő?
A fiatalság, szépség felgyújtott fadarab,
a porba hullik, nem tudod, mikor halsz, hamarabb
vagy később áhít szerettednél a porfedő.

Aranyoskám, hová szalad az élet?
Te gyerek vagy, én fájdalomtól vemhes vén szamár,
mégis megkérdem, nemde drágább az ár,
az életé, annál a semminél, mi benne vár.

Aranyoskám, nyolcvan év egy nap,
az örök természet rajtunk nevet,
azon, ki itt-ott örökkévalóságot kap,
földi maradást vagy égi helyet.