Rég áhított szeretőmnek, az Elmúlásnak

Rég áhított szeretőmnek, az Elmúlásnak

Sivár, holt üresség sikolt lelkemben,

szédülve boltik meg benne a zord éjszaka.

A kavargó semmi között néhol feltűnik pár kihűlt érzelemfoszlány:

Ez voltam én egykor, egy részem mi elmúlt vala.

Vacogó fogakkal kuporgok, ajkamon nyál csordul,

szemen üregesen fürkészi a sötétséget.

Görcsösen ragadom meg fonalát a sikamló kétségbeesésnek.

Reszketőn zuhanok a puha semmiségbe,

meleg szelídséggel ölel keblére.

Csendesen várom röptét a fiatalságnak,

s lágy csókkal adom át magam majdan az elmúlásnak.

Szólj hozzá!