Rég áhított szeretőmnek, az Elmúlásnak
Sivár, holt üresség sikolt lelkemben,
szédülve boltik meg benne a zord éjszaka.
A kavargó semmi között néhol feltűnik pár kihűlt érzelemfoszlány:
Ez voltam én egykor, egy részem mi elmúlt vala.
Vacogó fogakkal kuporgok, ajkamon nyál csordul,
szemen üregesen fürkészi a sötétséget.
Görcsösen ragadom meg fonalát a sikamló kétségbeesésnek.
Reszketőn zuhanok a puha semmiségbe,
meleg szelídséggel ölel keblére.
Csendesen várom röptét a fiatalságnak,
s lágy csókkal adom át magam majdan az elmúlásnak.