Az űr

Űr, űr, űr,
az ember mit el nem tűr…
A hiány tátongó sebe maró savként éget,
hoz magával bajt, fájdalmat és véget,
de nem. Ne ilyen durván!
Csak ahogy a macska surran a murván,
Úgy illan el a jókedv, a humor,
s görcsbe rándul rögtön a gyomor.
Nyissz! Valamit elvágtak!
S a derű villanva elvágtat.
Fejemben kavarognak a gondolatok,
de én csak a keserűhöz, a rosszhoz jutok,
közben a bú szitája bennem egyre csak szűr, szűr, szűr,
s nem marad más, csak az űr, űr, űr.

Szólj hozzá!